Közép-kelet-európai ölelések

Az egyik alkotó, a felcsúti Színnel-lélekkel Egyesület tagja, Csepeli Okszána Felcsúton él, 1992-ben települt át Honnan is? Munkács, az biztos, illetve Szóval a Szovjetunióból érkezett ukrán nemzetiségűként Magyarországra, házassága révén. A felcsúti Csepeli Lászlóval Munkácson ismerkedtek meg, a fiatalasszony áttelepült. Röviddel utána már Ukrajnába látogattak haza, az európai politika változásban volt, ám Munkács maradt az örök, a szülőváros, a soha nem feledhető.

Okszána nagyapja vasutas volt, s éppen úgy járt, mint kesernyés trianoni anekdotánk magyar főszereplője, aki tapodtat sem mozdult Munkácsról, mégis vagy négyféle impérium alatt változott folyton az állampolgársága. Okszána egyik nagymamája magyar volt.

A galéria olykor ismeretlen alkotóknak is módot ad a bemutatkozásra Fotó: Színnel-lélekkel Egyesület

Munkács szép város, több nemzetiség élt békében évszázadokon át, 1945-ben nem zajlottak véres harcok, a városmag épségben megmaradt. A szovjet idők szegénysége és szürkesége persze rányomta a bélyegét a kárpátaljai településre, ahol ma is sok magyar él. A rendszerváltás fellélegzését követte az 1992-es gazdasági összeomlás, s most a háború; árubőség van, de pénz alig, félnek a jövőtől, bizakodnak mégis.

Okszána szülei értelmiségiek, édesanyja közgazdász, édesapja építész, lányuk az ungvári egyetemen szerzett matematika szakos diplomát, szépen zongorázott. Igazából Magyarországon tanult meg magyarul, néhány száz szót hozott otthonról csupán, ma gyönyörűen beszél, nyelvtanilag hibátlanul, gazdag szókinccsel. Idővel tompult a honvágya, azt mondja, Munkácsot a szívében hordozza. Csepeliék egyetlen leánya, Beáta büszkesége szüleinek: öt nyelven beszél, köztük latinul, ukránul, oroszul a magyar és az angol mellett. Okszána áttelepülésekor a családias kajászói kis iskolában kapott állást, napközit vezetett és zongorát tanított, a gyerekektől tanult magyar humort és némi átverést . Jelenleg a felcsúti iskolában tanít matematikát, erkölcstant, vezeti a tanulószobát, s maradt a zongora is.

A felcsúti amatőr alkotók társulata, a Színnel-lélekkel Egyesület alapítója, Mészárosné Kelemen Beatrix hívta el a csoportba a tanárnőt öt éve, és kezébe nyomott egy Munkácsy-ecsetet - ez a neve az eszköznek, Munkácsy Mihály festő tiszteletére. Okszána vászon elé ült, olajfestéket kapott, s mire felocsúdott, elkopott az ecset szőre. Tájképe inkább a lelkiállapotát, hangulatát, színválasztásait mutatta, nem igazi tájat. Azóta is így van. Szürrealista hangulatú, nonfiguratív, lelki tájakat fest, tobzódik a színekben. Lélekben tartja magát művésznek, noha sokat tanult az első ecsetvonás óta.

Csepeli Okszána a kiállításmegnyitón a plzeni fotógaléria tulajdonosa, Muchka Roman társaságában. Hátuk mögött Mészárosné Kelemen Beatrix képe, a Színnel-lélekkel Alapítványtól a kettejük - Okszána és Beatrix - munkáit mutatták be a cseh városban Fotó: Színnel-lélekkel Egyesület

És a közép-kelet-európai história folytatása Plzenben él Okszána munkácsi barátnője, aki mesélt neki az ottani Iatelier galériáról. Muchka Roman, a plzeni tulajdonos havi egyszer ingyen lehetőséget ad akár teljesen ismeretleneknek képzőművészeti bemutatkozásokra, hát rajta, mondta, jöjjenek. Végül Csepeli Okszána kivitt huszonhárom képet, majdnem fele-fele arányban az ő és Mészárosné Beatrix munkáit, csomagolt még a bőröndbe magyar bort, szalámit, kézműves csemegéket. A cseh nyelvtudás is előjött kicsit, mert Munkácson ez is beszüremlett a famíliába, élnek rokonok Prágában is. Az már csak ráadás volt, hogy Plzenben megjelent a kiállításon Okszána hajdani magyar óvodás fiútársa, Fábry András élő eleven valóságában, mivel ott él. A kicsi tárlatról egy cseh rádió is tudósított. A képeket megnézték, a magyar finomságokat megették-megitták, s ezekből a bizonyos közép-kelet-európai ölelésekből sem volt hiány.