Mórocz István kiállításuk megnyitóján vehette át a könyvkötő szakma legnagyobb elismerését

Mórocz Istvánnal és feleségével, Mártával a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház galériájában találkozunk. Itt látható A papírmerítéstől a könyvkötésig című tárlat, amelyben a könyvkötő házaspár és Vincze Mátyás papírmerítő mester s a Könyvkötők Országos Ipartestületének néhány tagja képviselteti magát munkáikkal. Emellett más, társfoglalkozásokat űző mesterek művei is helyet kaptak. A látvány, amellett, hogy igazi esztétikai élményt kínál, ráébresztheti a nézőt arra: milyen nagy munka az önálló lapok könyvvé rendezése. Nemcsak különféle kötetek láthatók azonban, hanem olyan használati és dísztárgyak, amelyek szintén a könyvkötők keze munkáját dicsérik.

Mórocz István a kiállítás napján a szakma legmagasabb kitüntetését vehette át, így Gyémánt-díjas kézműves kompaktor (régen így hívták a könyvkötőket) lett. Mindez szakmai múltja mellett elkötelezettségének, az általa képviselt magas szakmai színvonalnak köszönhető. Utóbbihoz nyilván hozzájárul aprólékossága, pontossága, amelyre felesége, Márta hívja föl a figyelmemet. Ő már csak tudja, hiszen nap, mint nap együtt dolgoznak fehérvári műhelyükben.

Móroczné Mártának a fotón látható munkáját a kézműves könyvkötés kategóriában arany díjjal jutalmazták idén a nyomda- és papíripari szövetség Bestprint pályázatán Budapesten. A szépen formált könyv dobozát Mórocz István készítette. Fotó: Koppán Viktor

Érdemes még tudni, hogy Mórocz István díszdobozok elkészítésében is remekel, nevéhez fűződik például az Aranyalma-díj díszdobozának elkészítése, amelyet a Fejér Megyei Hírlap éves közönségszavazásának nyertesei vehetnek át.

István azonban nem ebben a szakmában kezdett, bár nyomdászként ugyancsak könyvekkel, papírral foglalkozott. Mondhatnánk, hogy egy véletlen, a kötelező sorkatonai szolgálat lett pályájának átírója, ám lehet, hogy Mórocz István útja egyébként is a könyvkötészet felé vezetett volna.

– Gyerekkoromban sokat olvastam, később nyomdaipari nyomóforma készítő lettem. A Vörösmarty Nyomdába kerültem, családias légkörbe, s a kötészetet is kipróbáltam, egy könyvet kötöttem. Mikor bevonultam katonának, az összeírásnál nem értették, mi az eredeti foglalkozásom, így azt írták be: könyvkötő. Tulajdonképpen ott, a katonaságnál kezdődött a pályám, már itt készítettem magas rangú külföldi katonai vezéreknek (például Grecskó marsal, Fidel Castro) díszdobozokat, díszmappákat. Miután leszereltem, házi nyomdában dolgoztam, szakmai végzettséget szereztem, iparos lettem, így dolgozom közel 30 éve könyvkötőként. Időközben a nejem is „megfertőződött", szintén szakmát váltott, és együtt kezdtük el az iparos tevékenységünket. A Sütő utcában van a műhelyünk, két helyiséggel – mesél a kezdetekről Mórocz István. Feleségétől közben azt is megtudom: a könyvkötészet korábban inkább férfi szakma volt, mert komoly fizikai teljesítményt követel, mára azonban ebben is sok a nő.

Arról, hogy miként változott a munkamódszer az elmúlt évtizedekben, felváltva beszélnek.

– Ennek az ősi mesterségnek az alapjait a mai technikákkal együtt kell alkalmazni. Az eredeti módszerektől nem igazán tudunk eltérni, de természetesen a nagyüzemi könyvgyártás ezt a szakmát is felhígította. Mi viszont kimondottan kézi műveleteket végzünk, s ha kibontunk egy régi könyvet, akkor látjuk igazán, mit és hogyan használtak elődeink. Az elkészítési mód azonos, mint régen, bár a fa helyett ma könnyített lemezeket használunk a könyv táblájához, és a papírok is mások – mondja Móroczné Márta. Férje hozzáteszi:

– Muzeális gépekkel is dolgozunk (például vágó-aranyozógép, tűzőgép), ezek a mai napig nagyon jól működnek, a műhelyünkben vannak. Ami az eljárást, a könyv kötését illeti, az egyszerű változatnál a lapokat más-más módon egy tömbbé formáljuk (például a hajtott lapokat kézzel felfűzzük), a könyvtestet a gerincbe ragasztjuk, száradás után körülvágjuk, meggömbölyítjük, majd ezután táblát készítünk hozzá, amit a beakasztás előtt feldíszítünk. A másik mód szerint szórólapokat ragasztunk össze, megfelelő eljárással, hogy ne essenek szét, a folyamat többi része pedig úgy folyik tovább, mint amit már említettem. A könyvek javítása azonban mindig más és más munkafolyamatot igényel, attól függően, mi a megrendelő kérése, mennyire van elhasználódva a könyvtest.

Mindez idő-, és munkaigényes folyamat. Már csak emiatt is nagy elhivatottság szükséges hozzá, ám ha valaki megszereti, és jól kitanulja a szakmát, akkor nem csupán könyveket köthet, hanem készíthet például díszdobozokat (ami valójában külön szakmaként kapcsolódik a kötészethez), alkalmi tárgyakat, de a hétköznapokban használatos kellékeket is. Sokoldalúsága ellenére félő, hogy ez az ősi szakma is eltűnik az oktatási palettáról, legalábbis úgy tűnik, a jövőben nem indul képzés. Pedig tanár – még – lenne. Ezzel kapcsolatosan Márta, mint a Könyvkötők Országos Ipartestületének elnöke fogalmazta meg aggodalmát, s hozzátette: azon vannak, hogy ez a helyzet változzon. Már csak azért is, mert kellene még szakember, hiszen a nagyobb városokban kiveszőben van a mesterség. Családjukban sincs, aki követné őket a könyvkötészet útján, így Márta fejében megfogalmazódott az ötlet: ha már nem dolgoznak, műhelyükből a szakmát bemutató múzeumot lehetne kialakítani. A terv jó fogadtatásra talált, bár ígéret még nem hangzott el a megvalósításra.

Mégis, mi reméljük, hogy azok a ma is muzeálisnak számító gépek még sokáig dolgozhatnak...