Kultúra

2015.08.21. 12:22

Mediterrán hangulat a Királyi Napok forgatagában

A Musica Sacra keretében Puccini ritkán hallható egyházzenei művei csendültek fel a Nemzeti Emlékhelyen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az egyesített kórus előadásában.

Szabó Balázs

A tavalyi Harmonia Albensis-bérlet kapcsán találkozhattunk először a szép Musica Sacra (Szent zene) kifejezéssel – a jelek szerint az egyszeri alkalomból hagyomány lehet, templomi koncertjeink idei sorozatának záróestjén újra nagyszabású hangversenyre várta a zenebarátokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

Örvendetes, hogy a Királyi Napok forgatagában a klasszikus zene hangsúlyosan szót kap: a Nemzeti Emlékhely alkalmi színpadának hatalmas nézőterét teljesen megtöltő közönség fényesen bizonyította, hogy érdeklődésben nincs hiány. A Musica Regia 2009-es megszűnése sem tűnik így már annyira fájdalmasnak: a keddi hangverseny sok mindent visszacsempészett az egykori emlékezetes esték hangulatából. Mindenekelőtt a régiós énekkarok összefogására gondolok: a programon szereplő művek előadásában a székesfehérvári Alba Regia Vegyes Kar (Kneifel Imre), az Ars Musica Vegyes Kar (Szabó Adrienn), a Pausa Kórus (Borbás Károly), a Primavera Vegyes Kar (Horányi Ottilia), a budapesti Vass Lajos Kórus (Fügedi-Bárd Judit), a Dunaújvárosi Vegyes kar (Horváth Péter), a Viadana Kamarakórus (Kurucz Gergely), a Várpalotai Bányász Kórus (Borbás Károly) egyesített tagsága működött közre. Az énekszólókat László Boldizsár és Kálmándy Mihály adta elő.

Puccini nevét hallva először bizonyára a Bohémélet, a Tosca vagy a Pillangókis asszony halhatatlan dallamai csendülnek fel emlékezetünkben: keresve sem lehetett volna izgalmasabb és jobb prog-ramot találni az olasz opera történetének egyik legnagyobb mestere kevéssé ismert egyházzenei és zenekari műveinek bemutatásánál. A koncert – melynek felvezetésében a zenekar kiváló brácsaművészét, Sárközi Attilát dicsérő videóösszeállítást tekinthettünk meg a zeneszerző életéről – az 1882. július 15-én, a milánói konzervatóriumban töltött tanulóévek egyik vizsgadarabjaként bemutatott Preludio sinfonico-val indult, majd az 1905. január 27-re, Verdi halálának 4. évfordulójára készült Requiem hangzott fel. Ezt követően került sor az 1880-ban még Luccában, Puccini szülővárosában komponált Messa a quattro voci, ismertebb nevén a Messa di Gloria előadására.

A kompozíciók autentikus dirigenst kaptak az olasz-amerikai Carlo Ponti Jr. személyében, akitől hamisítatlanul mediterrán atmoszférájú, a széles dallamíveket kitágító, a gyors részeken temperamentumosan átszáguldó zenélést láthattunk-hallhattunk. Igen, láthattunk: érdekes volt megfigyelnünk a változó karaktereket azonnal visszatükröző, rendkívül szenvedélyes és érzékletes arcjátékát, beszédes, szinte táncszerű mozdulatait, melyek segítségével valósággal előjátszotta a muzsikusoknak a kompozíciókat.

Magától értetődik, hogy a hatalmas szabadtéri színpadon a hangosítás döntően befolyásolja a hangzást, s kézenfekvő, hogy tökéletes élményről aligha beszélhetünk. Azt mindenesetre megállapíthattuk, hogy mind a zenekar, mind a kórusok igyekezetén semmi sem múlott: nagy lelkesedéssel tette a dolgát valamennyi előadó. A két szólista profi felkészültséggel, a stílus alapos ismeretével működött közre, különösen László Boldizsár tenorja zengett illúziót keltően. Puccini az olasz opera jellegzetes stílusjegyeit magukon viselő miséje néhány alkalommal alaposan „beugratta” az egyes tételek végén, sőt a tételek markáns, hatásos belső zárlatainál lelkes tapsba kezdő közönséget: legközelebb jó lenne elkerülni ezeket a némi zenetörténeti tájékozatlanságról árulkodó incidenseket. Ráadásként a mester eredetileg vonósnégyesre szánt, egy barátja halálára komponált, gyönyörű Krizantémok című darabja (1890) zárta a Musica Sacra szép hangversenyét.

Ezek is érdekelhetik