Egér Ágota meséi: A mikulásriasztó

December hatodikán minden kis gyerek és felnőtt izgatottan készít helyet a sok csokinak, szaloncukornak, rakosgatja a cipőjét ide-oda, nyitogatja az ablakot. De vajon gondoltad volna, hogy van valaki, aki annyira fél a mikulástól, hogy inkább nem is akar vele találkozni? Pedig van ilyen. Sőt! Ez a valaki mindent megtesz, hogy el se jöjjön hozzá. S hogy terve sikerüljön, még mikulásriasztót is készít. De ki lehet az?

Nyusz, a nyúl nyugtalanul forgolódott ágyában. Tudta jól, közeleg Mikulás napja. Várta is, mert nagyon szerette az édességet, de minél közelebb került ez a nap, annál jobban félt. Sok történetet hallott már a jóságos, piros kabátos öregről, de főleg a krampuszáról, aki a rossz gyereket bedugja a zsákjába. S bár soha sem találkozott még egyikőjükkel sem, arra gondolt, hogy talán a krampusz őt is ellophatja, hiába is próbált nagyon jól viselkedni egész évben. Azt is hallotta, hogy mikulás láthatatlanul megbújik mindenhol, és aki rossz, azt felírja a könyvébe, és az nem kap csomagot, csak esetleg virgácsot. Nyusz éppen ettől rettegett. Mi van, ha már őt is beírta a könyvébe? S ekkor jutott eszébe a megoldás:

– El kell riasztanom a Mikulást, akkor nem jön ide a krampusz sem! Akkor nem kapok ugyan csokit, se csomagot, de el sem lophat a krampusz! – felszerelt hát az ajtajára mindenféle zörgő edényt, az ablakba csengőt, a bejárathoz egy lavór vizet.

– Na, most aztán jöhetsz, te fekete krampusz! Ide ugyan nem jutsz be!

Az idő telt és múlt. De nagyon lassan tud ám telni-múlni az idő, amikor valaki ennyire fél, mint ahogy akkor Nyusz félt. Éppen megnyugodott kicsit, s arra gondolt, hogy úgy elriasztotta a krampuszt, hogy meg sem próbált bekopogni hozzá, amikor hangot hall odakintről:

– Hahaó! Itthon vagy Nyusz? – hallatszodott egy mély, de barátságos hang.

– Az attól függ, hogy ki vagy? Ha a krampusz vagy, akkor nem vagyok itthon.

– Nem a krampusz vagyok, hanem a Mikulás. – hangzott a válasz.

– Honnan tudjam? – gyanakodott tovább Nyusz.

– Ha kinézel az ablakodon, megláthatod a piros kabátomat és a zsákomat. – Nyusz úgy megijedt, hogy meg sem mert moccanni. – Hát persze! – gondolta. – Hiszen neki is van zsákja. És semmitől sem félnek jobban a nyuszik, mint a zsákoktól. Mikulás is rájöhetett arra, hogy mitől ijedt meg ez a nyuszi ennyire, mert végül is ezt mondta:

– Most már nekem mennem kell! Szerettem volna találkozni veled, de megértelek. Semmi baj, majd talán jövőre. Minden esetre itt hagyom a mikulás csomagodat az ajtó előtt –s azzal elballagott Nyusz házától, mert még sok helyre kellett eljutnia. Nyusz azonban mégnagyobb gondba esett:

– Ki tudja? Lehet, hogy el sem ment. Hogy merjek most kinézni? – de mivel csend volt, és elszállt kicsit a félelme is, kinyitotta résnyire az ajtót. Aztán mégszélesebbre, s végül annyira, hogy kifért rajta.

– Milyen szép piros zörgős zacskós csomag. – ámult el Nyusz. – Sosem kaptam még ilyet. És ez meg egy igazi csokimikulás! – boldogan húzkodta be mindkettőt a vackába, és azt sem tudta, mit kezdjen velük örömében? De mire ágyba bújt, megette a csomag felét, és a Mikulás sapkáját is leharapta. Bizony nem csodálkoznék rajta, ha ma éjszaka a krampusszal álmodna...