Kultúra

2013.09.29. 13:35

Amikor az iskola az őrületbe kerget

Székesfehérvár - Mi is az a kocsmaszínház? Ezt a tavaly őszi évadnyitón sem sikerült pontosan meghatározni, ezért idén se nagyon próbálkozott vele Czinki Ferenc író, szervező a KafkaBeat első szezonnyitó estjén.

Bokros Judit

A helyiség osztályteremmé vált, a színpad lett a tanári pulpitus (Fotók: Paraba)

A lényeg azonban talán nem is a fogalom, hanem hogy ismét megtelt a Paraba/KafkaBeat, amelynek pódiumszínpada rendszeresen ad teret helyi és meghívott alternatív színházi előadásoknak, irodalmi esteknek.

A szeptemberi évadnyitó hatásosra sikerült. Egyfelől mert a rendhagyó osztályterem-színház szereplője Scherer Péter volt, másrészt, mert a feldolgozott dráma (Kai Hensel: Klamm háborúja, a rendező Novák János) nagyon is aktuális és húsba vágó kérdéskört jár körül, hol megnevettetve, hol megdöbbentve, mélyen elgondolkodtatva a közönséget. A téma mindenkit, vagy szinte mindenkit érint, aki iskolába járt, jár vagy jár majd, hiszen a tanár-diák viszonyt, az iskolai, tágabb értelemben akár a közoktatásbeli problémákat tárja elénk. Méghozzá egy frusztrált irodalomtanár és egy osztály konfliktusán keresztül, amely szinte háborúvá alakul a szemünk előtt.

Legalábbis Scherer Péter remek játékának köszönhetően egyrészt átérezhetjük a lassan az őrület határára jutó pedagógus saját belső, lelki tusáját, másrészt a tanulókkal vívott, némiképpen egyoldalú harcát azok csínytevései, sőt, pusztán a létezésük miatt. Mindehhez a tér kialakítása is rendhagyó, hiszen a közönség valóban osztályteremmé átalakított helyiségben, igazi padokban, székeken foglalhat helyet, szemben, a színpad a tanári pulpitus, rajta a kötelező eszközök: asztal, szék, tábla - ez a díszlet , itt zajlik Klamm és az osztály " harca" , melynek kimenetele a tanár fokozatos testi-lelki felmorzsolódása miatt nagyjából sejthető.

Scherer Péter meggyőzően formálja meg a frusztrált tanár szerepét

A darab nem interaktív, hiszen a közönségtől nem vár reakciókat, válaszokat kérdéseire a tanár. A tanulók a dialógus néma résztvevői, mintegy ezzel is tüntetőleg semmibe véve a pedagógust és igyekezetét. Persze, vannak estek, amelyeken a bátrabbak közbe-közbe szólnak, ahogy az történt a Kafkában is. Scherer frappánsan kezelte a helyzetet (nyilván előfordult már máskor is), amennyire a szöveg, a rendezés engedte, beépítette, vagy figyelmen kívül hagyta e megnyilvánulásokat.

Úgy tudom, Németországban már évek óta működik, nálunk pedig elő-előfordul az osztályterem-színház , vagyis olyan darabok bemutatása, amelyek iskolai helyzeteket, konfliktusokat dolgoznak föl, vagy a fiatalság problémáit járják körül. Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, nálunk is rendszeresen szükség lenne hasonlókra.

Ezek is érdekelhetik