Kultúra

2013.01.28. 09:23

Képzőművészeti verseny a Nemes Nagy kollégiumban

Székesfehérvár - A Nemes Nagy Ágnes hét rendezvényei között helyet kapott egy képzőművészeti verseny is. A megmérettetés apropója volt, hogy a költőnő maga is illusztrálta saját verseit.

Kajdi Erika

Ahogy eddig minden évben, most is Nemes Nagy Ágnes egyik alkotásához kellett illusztrációt készíteniük a tanulóknak. Ezúttal a Rózsafa című költemény mellett döntöttek a szervezők.

A diákok jó hangulatban, szabadon alkothattak (Fotó: Kajdi Erika)

A verseny kezdetén a kollégium egyik nevelőtanára, Sári Etelka felolvasta a művet, majd a diákok nekiállhattak rajzolni, festeni.  A verseny célja nemcsak az alkotás maga, hanem az ismerkedés, a jó hangulat megteremtése is volt, így a gyerekek nyugodtan beszélgethetnek, rádiót hallgathatnak, ami korábban kérésük is volt - mondta Etelka.

A zsűri elnöke, Kovács Árpád festőművész volt. Az alkotó munka végén kiválasztották a nyerteseket. A dobogó harmadik fokára többen is "fölállhattak": az egyénileg induló Filléry Brigitta és a csapatban dolgozó Németh Sára és Bán Barbara. Ők mindannyian a Nemes Nagy Ágnes Kollégium lakói. Az ezüstérmesek a Somodi Ádám, Császár Dominik páros voltak a József Attila Középiskolai Kollégiumból. Az elsők a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolából Sándor Vivien és Versegi Ádám lettek, akik szintén közösen alkottak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!