Kultúra

2011.04.13. 11:09

Budapest Táncfesztivál, külföldi vendégelőadókkal

A Nemzeti Táncszínház az idén tizenegyedik évébe lépő, korábban Táncfórum néven ismert sorozatát megújulva, Budapest Táncfesztivál néven rendezi meg április 20-tól kilenc napon át, több helyszínen.

MTI

"Azért adtunk új nevet a sorozatnak, mert azt láttuk a nemzetközi fesztiválokat figyelve, hogy mindig hozzáteszik az elnevezéshez a helyszínt, így válik a Táncfórum Budapest Táncfesztivállá" - mondta el az MTI-nek Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. 
Hozzátette: az idén tízéves táncszínház elsőrendű célja, hogy a magyar együtteseket, alkotókat nemzetközileg is elfogadtassa és ehhez Budapesten adjanak teret. A hazai együttesekhez kiemelkedő külföldi koreográfusokat hívtak meg, a munka eredményeit ismerhetik majd meg a nézők. 
Újdonság, hogy idén egy háromnapos konferenciát is kapcsolhattak a fesztiválhoz, minthogy megalakult a Magyar Tudományos Akadémia tánctudományi munkabizottsága. A tradíció és megújulás kérdései a mai táncvilágban című tanácskozáson több neves előadó véleményét vitathatják meg a norvég, német, román és magyar szakemberek. 
A hazai együttesek előadásai mellett a New York Times által "lélegzetelállítóan látványos" jelzőkkel illetett Shen Wei Dance Arts előadásai is láthatók, ízelítőt kaphatunk a kortárs finn táncművészetből három társulat, a Karttunen Kollektív, a Tommi Kitti&Co. és a Susanna Leinonen Company vendégszereplésével. 
"Nagyobb lépéseket nem mertünk tenni, mert nem tudtuk, hogy állunk majd a forrásokkal, márpedig a vendégeket jóval előbb le kell kötni. A tavalyi költségvetésből képeztünk egy kis biztonsági tartalékot, bárhogy is alakuljon a helyzet. Ezt kértük az együttesektől is, amelyek külföldi koreográfust fogadtak, mint például a Győri Balett" - fogalmazott az igazgató. 
A fesztivál ideje alatt a világhírű koreográfus, William Forsythe installációi láthatók a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Nemzeti Galéria aulájában. A többi előadást a Nemzeti Táncszínházban és a Fesztivál Színházban tartják. 
"A tánc az előadóművészet speciális ága, ebben csak rövid ideig lehet színpadon lenni. Ezért kell lehetőséget teremteni, hogy a táncos minél több produkcióban, minél több helyszínen, minél többféle közönségnek mutathassa meg magát. Ezért jó, hogy fesztiválszerű eseményeket rendeznek Győrben, Veszprémben, Miskolcon, Pécsett. Az a véleményem, hogy a zene után a tánc az ország második 'nagykövete'" - mutatott rá Török Jolán.
A tánc világnapját - az UNESCO Nemzetközi Tánctanácsának kezdeményezésére - 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Idén is gálaest keretében adják át a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait a Művészetek Palotájában: az évad legjobb végzős növendéke, az évad legjobb férfi és női táncosa, az évad legjobb alkotója, díjakat, valamint az Életmű- és a Táncművészetért-díjat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!