Kultúra

2010.05.25. 02:29

Csengettyűsök rekordja

Besnyő - A csengettyűsök szombati találkozója hazai viszonylatban is egyedülállónak mondható. Ráadásul egy rekord született: egyszerre 269 csengőn hangzott föl az Örömóda.

B. Kiss László

A szombaton rendezett találkozóra az ország távoli pontjairól - például Miskolcról és Egerből - is érkeztek résztvevők, igazolva azt, hogy a kevésbé ismert, kevésbé közkeletű hangszernek számos avatott megszólaltatója van.

A produkciók között kiemelkedett Fábry Saroltáé, aki - ha jó számoltam - két tucat csengettyű villámgyors váltogatásával játszotta el Brahms Magyar táncok című művének egy népszerű részletét. (A 8-10 tagú együttesek tagjai egy-egy zenemű megszólaltatásakor általában személyenként két, legfeljebb négy csengőt használtak.)

A találkozón sajátos rekordot is felállítottak: valamennyi résztvevő közreműködésével egyszerre 269 csengettyűn hangzott föl Beethoven Örömódája. Az eddigi csúcs 166 csengettyű volt.

A találkozóhoz kapcsolódva volt látható a veszprémi Horváthné Peterdy Ilona több száz darabos csengőgyűjteményéből egy válogatás. Így - a többi közt - indiai karmos csengő és 1823-ból származó hajóharang a Balatonról, máltai szuvenír és eredeti kolomp a Hortobágyról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!