Kultúra

2009.12.12. 16:04

Az "ország legkisebb kiállítása": parányi fotók óriási üzenetei

Székesfehérvár - "Nagyítva" minden fotó jobban mutat, néhány centiméteren maradandót alkotni azonban csak az igazán tehetségesek tudnak. Miniatűr fotókból nyílt kiállítás a VOKE művelődési Házban.

Házi Péter

- Magyarországon valószínűleg még sehol sem szerveztek a székesfehérvárihoz hasonló kiállítást: mindössze hatszor kilenc centiméteresek azok a képek, melyek az országos miniatűrfotó-pályázatra érkeztek - mondta kérdésünkre Hambalgó Mihály, a fehérvári MÁV Fotókör vezetője.

Úgy tűnik, sokan érezték kihívásnak, hogy parányi méretben próbáljanak meg elmondani valami lényegeset a világról, hiszen közel száz alkotó 426 képet küldött a versenyre, melyek közül a zsűri 61 szerző másfélszáz képét fogadta el.

Körbenézve a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban megrendezett, s január 15-ig megtekinthető kiállításon, nemcsak a "hagyományosnak" nevezhető vasúti témák, hanem furcsa szögből ránk köszönő székelykapuk, törődött arcok, gyönyörű kupolák és az élet minden színe is képviselteti magát az "ország legkisebb kiállításán".

A tárlatot Dallos István fotográfus-esztéta nyitotta meg, aki elsősorban arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy vágyaink, érzelmeink ma már nem szövegekbe, hanem képekbe vannak kódolva, s a képek alkotói ma már nem elsősorban teremtők, hanem sokkal inkább feldezők.

A zsűri a Vasúti téma kategóriában Tóth EGO István Tolattyú című képét ítélte a legjobbnak, a szabadon választott témák között pedig Szabó László Perspektíva című alkotása vitte el a prímet. A MAFOSZ (Magyar Fotóművészek Országos Szövetésége) különdíját pedig Baán Katalin Dugattyú című képe kapta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!