Kultúra

2006.06.12. 22:00

Emlékek egy igazi zsenirõl

<b>Orson Welles nemcsak rendezõnek, hanem még divattervezõnek is kiváló voltHollywoodban sok a közepes tehetségû ember, nehezen viselik, ha valaki jobb náluk</b>

Mórocz Zsolt

Ha nem tudnám, hogy hatvanöt, körülbelül negyvenötnek nézném. Így viszont, hogy tudom, nem gyõzöm csodálni ezt az arcot, amelyen úgy tûnik, nem fog az idõ. Fogalmam sincs, hogy ez minek köszönhetõ, mindenesetre Orson Welles özvegye, Oja Kodar ma is irigylésre méltóan vonzó nõ, aki az emlékektõl átszellemült arccal beszél az Aranypolgár, vagy az Othello, a velencei mór címû filmek rendezõjérõl.

- Ön szerint kellõképpen tiszteli az utókor Orson Welles rendezõi munkásságát?
- Úgy vélem, minden zsenit akkor becsülnek meg igazán, miután meghalt, és érzik azt, hogy valójában mit veszítettek. Ez vele is így van.

- Tehát úgy gondolja, Welles valóban zseni volt, mint ahogy azt sokan állították?
- Igen, és abban a helyzetben vagyok, hogy ezt ki is jelenthetem. A Müncheni Filmmúzeum igazgatójával, Stefan Drösslerrel néhány éven belül tervezünk egy kiállítást, amelyen a férjem rajzait, cikkeit, szobrait szeretnénk bemutatni. Orson írónak is nagyszerû volt, a Cs mint Csalás címû film forgatókönyve például remekül sikerült. Költõként ugyancsak tehetséges volt. Ahhoz ugyanis, hogy valaki jó versíró legyen, nem kell száz verset megírnia. Elég egyet is, ha az olyan. Egyébként mindenbõl, amibe belekezdett, valami jó sült ki. Például kiváló divattervezõ volt, rengeteg ruhát tervezett nekem, és higgye el, mindegyik gyönyörû!

- Mi lehet az oka, hogy Amerika nem tudta õt igazán befogadni és megbecsülni?
- Nem hinném, hogy nem becsülték eléggé, inkább féltek tõle. Hollywood tele van közepes tehetségû emberekkel, akik nem bírják elviselni, ha valaki jobb náluk. Az is tény, hogy az ottani stúdiók nagy részét ügyvédek irányítják. Hogyan várhatnánk hát el egy ügyvédtõl, hogy megértsen egy mûvészt? Másrészt pedig hogyan várhatnánk el egy olyan mûvésztõl, mint Welles volt, hogy meghajoljon az ügyvédek elõtt...?

- Az egymásra találásuk igen kalandosan történt. Nem tervezték, vagy tervezi ennek megfilmesítését?
- Most is dolgozom néhány történeten, de nem ezen. Jelenleg egy forgatókönyvvel foglalkozom, amely remélhetõen a harmadik filmem lesz. Mondják, hogy az idõ begyógyítja a sebeket. Nekem húsz év nem volt elég erre, több idõre van szükségem.

- Orson Welles melyik énjét kedvelte jobban a komolyat, vagy inkább a játékosat, humorosat?
- Amikor rágondolok, mindig úgy jelenik meg elõttem, amint a hatalmas karosszékében ül, egy bõ tunikában. Eközben én a kanapén ülök, és így beszélgetünk egymással. Ilyenkor mindig elkezdett mesélni egy új történetet, például ezt képzeld el, hogy egy nõ meztelenül szaladgál az utcán. Mit gondolsz, miért fut? Erre én válaszoltam valamit, és visszakérdeztem, õ mit gondol errõl? És ez így ment tovább, ebbõl alakult ki egy történet. Ez az arca van elõttem leginkább.

- Ön édesapja révén magyar származású, de ha jól tudom, mindössze egyszer járt eddig hazánkban. Milyennek látja most az országot, és Székesfehérvárt?
- Nem ismerem túl jól Magyarországot, egyedül Budapesten voltam a hatvanas évek végén. A várost ekkor nagyon szomorúnak láttam, nem találkoztam fiatal emberekkel az utcán, ami rossz érzés volt számomra. Fehérvár szerintem gyönyörû. Amikor idejöttem, elõször csak azokat a szögletes, kommunista építményeket láttam a külvárosban. A belvárosba érve viszont nem gyõztem bámulni a csodálatos épületeket. Biztos vannak még hasonlóan szép városok, amelyeket nem ismerek, de úgy vélem, hogy Fehérvár tökéletes választás volt a filmfesztiválhoz.

Ezek is érdekelhetik