Külföld

2011.05.14. 05:05

Bush nem ujjongott, nyugodtan reagált bin Laden halálhírére

Saját bevallása szerint nem kavarta fel George W. Bush volt amerikai elnököt Oszama bin Laden halálhíre.

MTI

Bush nem tört ki örömujjongásban, hanem meglehetősen nyugodtan reagált, amikor utódja, Barack Obama felhívta telefonon és tájékoztatta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének megöléséről.
Az ABC News televízió pénteki beszámolója szerint a volt elnök egy Las Vegas-i befektetői konferencián beszélt először nyilvánosan bin Laden likvidálásáról. Elmondása szerint feleségével és két barátjával egy étteremben ebédelt, amikor befutott a hívás a Fehér Háztól. Elnézést kért, hazament és felvette a telefont.
Obama elsőként csak annyit mondott, hogy "Oszama bin Laden halott", majd részletesen beszámolt a kommandósok abbotábádi bevetéséről. Bush nem ugrott ki a bőréből örömében a hírek hallatán, amit azzal indokolt, hogy az akciót nem a bin Laden iránt érzett gyűlölet miatt, hanem az igazságszolgáltatás nevében hajtották vége.
A 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes merényletek után akkori amerikai elnökként George W. Bush háborút hirdetett a terrorizmus ellen, és hajtóvadászatot indított Oszama bin Laden és az al-Kaida más vezetői után. 
Bush szerint a mostani sikerben nagy szerepe volt a hírszerző szolgálatok hozzáértő munkájának. "Összeállították a képet az információk mozaikjából, darabról darabra illesztették össze" - mondta a volt elnök.
Az amerikai haditengerészet egyik különlegesen kiképzett elitegysége hajtotta végre az Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelye elleni támadást múlt héten hétfőre virradóra: a mindössze 40 percig tartó rajtaütés során végeztek az Egyesült Államok elsőszámú ellenségével.
Bin Laden halála után Bush távol tartotta magát a nyilvánosságtól, nem nyilatkozott a sajtónak, és elhárította Obama meghívását, hogy vegyen részt vele a még befejezetlen Nemzeti Szeptember 11. Emlékműnél, a 2001 szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt World Trade Center helyén múlt héten csütörtökön tartott megemlékezésen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!