Külföld

2010.05.10. 14:52

Merényletek Irakban - sokan meghaltak

Már több mint 80 halottja és száznál is több sebesültje van a hétfőn az iraki fővárosban, Bagdadban és környékén végrehajtott merényletsorozatnak.

MTI

Az év kezdete óta ez a nap volt a legvéresebb a közép-keleti országban, s egyes források szerint a robbantásoknak összesen már legalább 84 halottja van, míg más jelentések még csak 66 halottról tudnak. 
A felkelők egyebek között hat ellenőrzőpontot támadtak meg hangtompítós fegyverekkel Bagdadban, és pokolgépeket robbantottak a fővárostól délre fekvő településeken. 
 Az első támadás helyi idő szerint hajnali 3 órakor történt Bagdad nyugati részében, ahol egy száguldó járműből nyitottak tüzet fegyveresek egy katonai járőrre. Egy katona meghalt, egy másik megsebesült. Ezt követően hat másik támadás volt. Többségüket hasonló módon követték el a főváros nyugati részében rendőrjárőrök ellen. Ezeket a rajtaütéseket út mentén elhelyezett pokolgépek robbantása egészítette ki. Kilenc ember meghalt és 24 megsebesült a fővárosban.
Egy név nélkül nyilatkozó belügyi forrás szerint a támadások arra utalnak, hogy a feltehetően szunnita lázadók új taktikát választottak. Az ellenőrzőpontokat nagyjából egy időben, hajnalban érte a támadás. "Ez figyelmeztetés volt a számunkra, hogy egy időben a város különböző pontjain meg tudnak támadni bennünket, mert mindenütt vannak sejtjeik" - tette hozzá.
A merényleteket követően katonai és rendőri erők özönlötték el a várost, újabb ellenőrző pontokat állítottak fel Bagdad több körzetében. Egyelőre csak feltételezni lehet, hogy kik álltak a támadások mögött, amelyek két és fél órán keresztül tartottak és hat különböző helyszínen történtek.
A Bagdadtól 95 kilométerre délre fekvő Hillában, Bábil  tartomány fővárosában két gépkocsiba rejtett pokolgép legalább húsz, más forrás szerint 25 embert ölt meg, és több tucatnyit megsebesített egy parkolóban.
 A fővárostól 60 kilométerre délre fekvő Szuvajra településen egy síita mecsetnél robbant pokolgép. Emberek siettek a helyszínre segítetni a bajbajutottakon, amikor egy autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe. Tizenegy ember meghalt, hetven megsebesült - közölte Szabah as-Sammari, a helyi rendőrség hadnagya.
A Bagdadtól 50 kilométerre délre lévő Iszkandarija településen egy boltnál robbant pokolgép, két ember meghalt.
A vallási csoportok közötti harcok 2006-2007-es csúcspontja óta az erőszakos cselekmények száma ugyan élesen csökkent Irakban, de politikai bizonytalanságot kelt az országban, hogy a márciusi választásoknak nincs egyértelmű győztese.
Ijád Allávi volt miniszterelnök szektahatárokon átnyúló Iraki Blokkja az élen végzett a március 7-i parlamenti választáson, köszönhetően a szunnitáknak, akik tömegesen adták rá szavazatukat. Az országot jelenleg irányító, Núri al-Máliki kormányfő Jogállamiság nevű listája és a konzervatív síita Iraki Nemzeti Szövetség a múlt héten koalíciós megállapodást kötött a kormányzásra, amivel megfoszthatják Allávit attól a lehetőségtől, ő alakítsa meg az ország következő kormányát is. A kialakult helyzet a felbőszítette a szunnitákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!