Külföld

2010.03.08. 17:37

Félszáznál több áldozatot szedett a törökországi földrengés

FMH - Hétfőn hajnalban földrengés rázta meg Törökországot, a halálos áldozatok száma legalább 51, és minimum hatvanan sebesültek meg.

MTI

 

A Richter-skála szerint 6-os erősségű, egy percig tartó földmozgás a keleti Elazig tartományt rázta meg közép-európai idő szerint 3 óra 32 perckor. Középpontja Basyurt falu mellett volt - jelentette az Isztambulban található Kandilli Obszervatórium. A fő rengést mintegy negyven kisebb követte, ezek közül a legerősebb 5,5-ös erősségű volt. A földmozgást a szomszédos Tunceli, Bingöl és Diyarbakir tartományokban is érezni lehetett, sőt néhol pánikot váltott ki. A térségben két napra bezárták az iskolákat. Az ókori Urartu királyság emlékeit őrző múzeum Elazig tartományi fővárosban épségben maradt, akárcsak a közeli víztárolók nagy gátjai.
A természeti csapás Okcular, Yukari, Kanatli és Kayali falvakban követelt emberéleteket. Ledőlt három minaret is. Legkevesebb 51 halálos áldozatról szólnak a jelentések, és legalább hatvan a sérültek száma. Sokan közülük a földrengés kiváltotta pánik során sebesültek meg, amikor emberek az ablakokon és erkélyeken keresztül igyekeztek elhagyni otthonukat.
A török kormányfő figyelmeztette az embereket, hogy egyelőre ne térjenek vissza a vályogházakba, mert további utórengések várhatók. Az ígérte, hogy az újjáépítéskor erősebb építőanyagokat fognak felhasználni.
Törökországban gyakoriak a földrengések, az ország nagy része ugyanis az észak-anatóliai törésvonal felett fekszik. 1999-ben 18 ezer ember vesztette életét egy ilyen katasztrófában.
Az Európai Unió felkészül arra, hogy igény esetén segítséget nyújtson - jelentették be Brüsszelben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!