Külföld

2010.02.08. 16:23

Parádéznának az orosz melegek

FMH - Az orosz melegek ismét szervezkednek, ezúttal Szentpétervár utcáin terveznek felvonulást júniusban - közölte a szexuális kisebbségek jogainak védelmében fellépő mozgalom illetékese Moszkában, ahol eddig egyetlen felvonulást sem engedélyeztek.

MTI

Nyikolaj Alekszejev, a homoszexuálisok Moszkvában évek óta készülő, de eddig még egyszer sem engedélyezett  felvonulásának fő szervezője közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy valójában a szentpétervári melegek szervezik a megmozdulást, a moszkvaiak csupán jogi és egyéb támogatást nyújtanak, például kiválasztották már együtt a felvonulás jelképét. 
Alekszejev elmondta: a jogszabályoknak megfelelően két héttel a rendezvény tervezett időpontja előtt benyújtják a szükséges papírokat a szentpétervári önkormányzathoz.
Ugyancsak hétfőn Alekszej Kozirjev szentpétervári emberi jogi megbízott lehetségesnek mondta, hogy a városban engedélyezzék a parádét, sőt megjegyezte, hogy Moszkva saját kárára indokolatlanul keményen ellenáll a kérdésben. 
Moszkva annyira elutasító, hogy az ország egyetlen liberális kormányzója, a kirovi Nyikita Belih a kérdésre, hogy ő engedélyezne-e ilyen felvonulást, a minap csak annyit mondott, hogy ezt Moszkvának kell eldöntenie.  
Alekszejev beszámolt arról, hogy idén is készülnek felvonulást szervezni Moszkvában május 29-én, és számos külföldi aktivista és politikus jelezte már részvételét. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy próbálkoznak, de eddig a moszkvai önkormányzat még egyszer sem engedélyezte a megmozdulást. Tavaly az utolsó pillanatban áthelyezték a helyszínt, és egyenként szállingóztak ki, de a rendőrök mindenkit előállítottak, akiről feltételezték, hogy a megmozdulás részvevője. 
Számos orosz és külföldi emberi jogi szervezet bírálta már a moszkvai hatóságok eljárását, és az orosz melegek már a strassbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak jogaik védelmében. A testület február 20-ig hosszabbította meg a hatóságoknak álláspontjuk indoklására adott határidejét.  
Jurij Luzskov moszkvai polgármester azonban legutóbb január végén jelentette ki, hogy Moszkvában eztán sem lesz melegfelvonulás, s a hasonló jelenségek elleni fellépést követelt. 
"A társadalmi fogyatékosságok kapcsán már rég nem az emberi jogokról kellene vitatkozni, hanem a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Nem liberális cukorra, hanem társadalmi korbácsra, vagy hasonlóra van szükség"  -  mondta egy egyházi rendezvényen. 
A "fogyatékosságok" között a kábítószerezést, az nemzetiségek  elleni uszítást, az idegengyűlöletet, és "az egyneműek közötti úgynevezett szerelem leplezetlen propagandáját" említette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!