városházi sajtótájékoztató

2019.02.01. 12:15

Négy tervezett kedvezmény fehérváriaknak

Négy fontos, az idei költségvetésbe betervezett társadalmi célt jelölt ki az önkormányzat. Ezeket jelentette be pénteken a polgármester.

Bokros Judit

A KNYKK Zrt. Fejér megyében működő járatainak csaknem felén, 133 járaton található utastéri klímaberendezés

Fotó: FMH Archív

Cser-Palkovics András a városházi sajtótájékoztatón elmondta: a helyi vállalkozóknak, vállalatoknak és Fehérvár valamennyi munkavállalójának köszönhetően tavaly rekord összegű, több mint 20 milliárd forintos helyi adóbevétele volt a városnak.

Így a fehérvári magánszemélyeket terhelő adót 2019-ben sem vezetnek be, s lehetővé vált még, hogy a költségvetési tervezetben, külön forrást biztosítva négy fontos társadalmi célt jelöljenek meg.

A polgármester az előző nemzedékek munkáját megköszönve egyrészt javasolja, hogy minden fehérvári, állandó lakhellyel rendelkező, 65 év feletti ember egyszeri 5000 forintos támogatásban részesüljön az év során.

Másrészt, a dolgozókat segítendő tervezik, hogy az év egyik hónapjában a teljes árú, úgynevezett dolgozói, helyi bérlet féláron lesz megvásárolható. A kiesett összeget az önkormányzat megtéríti a szolgáltatónak. Ezzel az intézkedéssel a közösségi közlekedést használókat szeretnék segíteni. A pontos időpontról, a részletekről előzetes tájékoztatást adnak.

A harmadik javaslat szerint a sikeres Alba Innovár programot kiterjesztenék a fehérvári iskolákra is. Tehát, költségvetési javaslat, hogy elinduljon az Okos Tanterem program.

A negyedik cél az, hogy a jövőorientált digitális képességek elsajátításának lehetőségét a felnőttoktatásra is kiterjesszék. Vagyis, az önkormányzat – tudomásuk szerint az országban elsőként – részt vállal a munkások digitális technológiára és robotok kezelésére való átképzésében. Ez a munkáltató, az önkormányzat és az állam szerepvállalásával lenne biztosítható – fogalmazott a polgármester.

A költségvetés tervezetét – az említett javaslatokkal – február 8-án nyújtják majd be, a város képviselő-testülete pedig február 15-én szavaz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában