Hegedűs Péter mindig vállalta önmagát, volt, hogy rosszat csinált, de végülis az is ő volt

Hegedüs Péter édesapja, István elsőosztályú játékos volt, edzőként is kiválónak bizonyult, édesanyja Thuróczy Nóra meg a legkiválóbb magyar női kosarasok egyike. Ilyen háttérrel még szép, hogy kosaras lett a gyerek. Péter a Videotonnal 4. lett, az Albacomppal bajnoki bronzérmet szerzett 1996-ban.

– Játszottam a Honvédban katonaként, válogatott kerettag voltam, de nem kerültem be a válogatott csapatba. Miért? Vidéki voltam, sok jó pesti irányító volt előttem, és tudták rólam, ami a szívemen, az a számon, ez meg nem mindig volt hasznos...

Szerintem Péter nem jutott el addig, ameddig a tehetsége alapján jutnia kellett volna.

– Ma már sok mindent másképp csinálnék, későn jöttem rá, hogy a munka megtérül.

Hegedűs Péter remek irányító volt, és civilként is megállja a helyét. FOTÓ: KOPPÁN VIKTOR

Megcsináltam én az előírtakat az edzéseken, de lehetett volna többet is tenni, és lehet, hogy előrébb kerülök. De nem bánok semmit, minden úgy volt jó, ahogy volt. Élményt jelentett, hogy együtt voltunk a csapattársakkal esténként, nem ittam, de mégis olyan sok jó dolog történt, ami emlékezetes marad a számomra. Olyan csapatokban játszottam, amelyekben szerettük egymást, ráadásul sok fehérvári volt az együttesben. A maiak szeretik a kosárlabdát már ha, és a pénzt. Mi szerettük a kosárlabdát és egymást. A mai viszonyokhoz képest nem voltunk profik, a profi gondolata állandóan a körül forog, hogy miként lehetne jobb, miként kereshetne többet. A külföldi játékosok kellenek, de az nem normális, hogy 4 külföldi lehet a csapatba, a honosítottakról nem is szólva. Erről, mi az utánpótlásban dolgozók is tehetünk. Vannak tehetségeink, annyi persze nincs, hogy kiszorítsák a külföldieket, de annál több van, mint amennyien játszanak a csapatokban. A fehérvári négy bajnoki aranynak örültem, ott voltam a nézőtéren, a negyediknél már nem minden meccsre mentem ki, mert furcsa volt, hogy az egyik évben megszokom a csapatot, aztán a következőben már megint újat kell megismerni.

Péter sérülése miatt abbahagyta a játékot, de be tudott illeszkedni a civil létbe?

– Tragikus volt, semmihez nem tudtam kezdeni. Néhány évig csellengtem, néha volt alkalmi munkám, aztán ennyi. Sok rossz dolgot csináltam, amit szégyellek, dehát az is én voltam. Szerencsére Füzy Árpi segített, munkát adott, rámbízta a raktárat és a szállítást. Hogy mit csinálnék másként? Semmit! Ma már elmondhatom civilként is „válogatott" lettem, becsületes munkám van, elismerik a munkámat, kosárlabdázó gyerekekkel foglalkozhatok, ott is megbecsülnek. Nyugodtan belenézek a tükörbe, normális emberi életet élek, és igyekszem normálisan felnevelni a gyerekemet...