Az egyetlen

Az édesanyák szeretete, gondoskodása egy életen át végigkísér minket. A szeretet, ami nem szab feltételeket; önzetlen és örök. Amely úgy tart meg magának, hogy közben el tud engedni, hisz bár mindannyian felnövünk, az Édesanyánkra gondolva kicsit gyermekek lehetünk újra. Bár a köldökzsinórt elvágják a születést követően, egy láthatatlan kötelék örökre ott lesz anya és gyermeke között.

Az édesanya a család legfontosabb tagja; ő az, aki összetartja azt, akihez örömmel és bánattal egyaránt fordulhatunk, aki aggódik miattunk, aki őszintén örül sikereinknek. Aki még a zsíros kenyeret is finomabban készíti másnál, akinek a keze lázat csillapít, akinek a tekintete pajzs, a szava altató, akinek a vállán a legjobb sírni, akinél csilingelőbb nevetése senkinek nincsen.

Május első vasárnapja az övék. Ezeké a fésülős, cipőt kötő, puszilkodós és aggódó, mindig hazaváró, ölelésre, biztatásra és vigasztalásra kész csodáké.

Adjunk hálát jó sorsunknak, hogy vannak nekünk. És jusson eszünkbe: mikor vettünk neki virágot, valami kis apró meglepetést csak úgy? Beszélgettünk-e vele türelmesen, amikor csak jó szóra vágyott? Megoszthatta-e velünk gondjait, félelmeit, szorongásait?

Ha még megtehetjük, köszöntsük hát öleléssel, szép szóval, egy csokor virággal! Ha már elveszítettük őt, emlékezzünk rájuk e napon is szeretettel és tisztelettel!

Vezető kép: Dr. Simon László kormánymegbízott