Az élet katonái

Két héttel karácsony előtt egy különös háború folyik, amelyet nem harcosok vívnak. A résztvevők a járvány kezdete óta teljesítik fontos feladatukat, azokat tesztelik, akiknek egy része akár fertőzött is lehet. Ők, még a védőfelszerelés birtokában is, naponta, sőt naponta többször teszik ki magukat veszélynek, hasonlóan a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz.

Bár csábító lenne a bezárkózást választani, eltűnni a lakások mélyén, leállítani gyárat, gazdaságot, iskolát, megdermedni télre, mint egynémely állat a természetben, várni, hogy a vírus éhen haljon köztünk – de az élet nem állhat meg! Vigyázva, védve egészségünket, persze kockázatot is vállalva, végezni kell a feladatunkat. Gyártani, termeszteni, kicsikről és idősekről gondoskodni, tanítani és tanulni, hiszen így élünk!

Sokak másokról gondoskodnak, idősotthonokban, szociális intézményekben, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban. Naponta kerülnek fizikai kontaktusba idegenekkel, így bármikor fertőzötté, így fertőzővé válhatnak. Kilenc hónapja élünk veszélyek közt, és mára szükségessé vált, hogy őket – maguk és mások védelmében – mintavétellel és teszteléssel ellenőrizzük. Ebben a hatalmas munkában – hiszen százezreken kell elvégezni – ma oroszlánrészt vállalnak az orvosegyetemisták, a védőnők és – büszkén mondhatom – a kormányhivatalok munkatársai! Több mint ezer csapat, több mint tízezer helyszínen végezte a gyorsteszteket. Így sikerülhet korlátozásokkal, karanténokkal – és a legkevesebb áldozattal – megőrizni az élet folytatását, talpon maradni a gyógymód megérkezéséig.

Legyünk hát büszkék leendő orvosainkra, legyünk büszkék a védőnőkre, kormányhivatalunk népegészségügyi és nekik segítő – békeidőben más szakmai feladatokat végző – dolgozóira. Ők ma az élet katonái.