pályázatok

2020.09.17. 14:15

Uniós források: a kkv-k egész sorát segítenék

A magyar kormány azt szeretné, hogy a 2021–27-es európai uniós tervezési ciklusban legyenek olyan tömegpályázatok, amelyek a magyar kkv-k széles köréhez elérnek.

MTI

Forrás: shutterstock

Minderről György László, az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszélt szerdán Székesfehérváron. A sajtótájékoztatón elhangzott, viszonylag gyorsan kívánják a forrásokat odaítélni, a támogatói okiratokat 3-4 hónappal a pályázati kiírást követően ki szeretnék állítani, s el kívánják érni, hogy a vállalkozások egyúttal a forrást is megkaphassák.

Az államtitkár elmondta, olyan kiválósági pályázatokat szeretnének kiírni, amelyek segítségével a gyorsan változó világgazdasági körülményekre a magyar cégek is gyorsan tudnak reagálni. Példaként említette a „koronavírus-válságot”, amely egyben lehetőség is a vállalkozók előtt, hiszen a globális vállalati értékláncok rövidülnek, vagyis közelebb költözik a termelés a piacokhoz.

György László fontos célnak nevezte még, hogy a magyar gazdaság jövője „high-tech és zöld” legyen. Ezért arra is törekszenek majd, hogy azok a vállalkozások, amelyek energiahatékonyabbá, zöldebbé, környezetbaráttá, technológiailag intenzívebbé akarják tenni tevékenységüket, arra kapjanak forrásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!