Kézilabda

2014.02.09. 18:40

A Fehérvár KC kikapott, mégis továbbjutott és várja a sorsolást

A hazai pályán aratott, 22-19-es győzelem után óvatos optimizmussal várták a fehérvári, női kézilabdázók a váci visszavágót, amelyen egygólos vereséget szenvedtek, így 46-44-es összesítéssel a nyolc közé jutottak az EHF-kupában.

Horog László

„Szeretnék két órával öregebb lenni: Főleg akkor, ha nyerünk. Nyugodtabb lennék, ha öt, vagy hatgólos előnnyel érkeztünk volna, ám a három is elég lehet. Jobb csapatunk van, ezt érvényre is juttatjuk" – közölte a váci csarnokban kissé idegesen sétálgató Balássi Imre, az FKC elnöke, a kezdés előtt fél órával.

Ahogy múltak a percek, úgy forrósodott a hangulat a sportcsarnokban, a vendéglátók nem titkolták, pokoli mélységből álltak talpra egy héttel korábban. A háromgólos vereség után bizakodtak, hogy a hátrányt sikerül ledolgozniuk. A fehérvári derbin Kiss Éva a végjátékban bemutatott bravúrjai kellettek ahhoz, hogy az FKC előnnyel utazzon a Duna-parti városba.

A jobbszélső, Azari Fruzsina Vácon is remekelt, öt góllal járult hozzá a fehérváriak továbbjutásához. Fotó: Koppán Viktor

A két éve még Fehérváron pattogtató horvát szélső, Niksics eladott labdájával indult, Azari remek ejtésével folytatódott a visszavágó, aztán Tilinger átlövésgóljai jelentettek eseményt. A magabiztos és egységes vendégek uralták a meccset, 4-2-re vezettek. Aztán hosszú gólcsend következett, eladott labdákkal, valamint pontatlan lövésekkel. Vaszarit küldték ki két percre, azonban Farkas büntetéjét Kiss védte. Dakos és Niksics azonban betalált, egyenlített a házigazda, sőt, rövidesen elhúzott négy góllal. Farkas újabb büntetőjét már nem rontotta el, ráadásul társai is feljavultak, az eredményjelző 9-5-öt mutatott, amikor időt kért Pal Oldrup Jensen. Ez jót tett, gyorsan egyenlített a Fehárvár, akkor Konkoly Csaba gondolta úgy, hogy lenne pár, megszívlelendő mondata az övéihez.

Mindkét tréner gyors cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, a felek nagyon ügyeltek a zárt védekezésre. A bolgár vegyespáros – a nemzetközi színtéren meglehetősen szokatlan, hogy egy férfi és egy nő alkotja a játékvezetői duót – egészen elképesztő ítéletekkel jelentkezett, minden véleményes helyzetből a hazaiak jöttek ki jól, folyamatosan a vendégek kárára tévedtek. Az egyik eset után Mayer jelezte, hogy a szituációt megint nem jól látták a sípmesterek, a beállós azonnal meg is kezdte kétperces büntetését, szövegelésért.

Két góllal ellépett a Vác, de a nyáron igazolt átlövő, Herr Anita hatalmas góljaival egyenlített a fehérvári hölgykoszorú. Az első félidőt csak azért zárta egygólos vezetéssel a Vác, mert Kamper értékesítette hétméteresét.

Fordulás után megint Herr brillírozott, valamint Azari és Tilinger is mindig a legjobbkor talált be. A vendéglátóknál Szádvári és Dakos ügyeskedett, rendre 1-2 góllal ment a Vác, de nagyobb differenciát nem sikerült kicsikarniuk. Kiss Éva bravúrok sorozatát mutatta be, mindössze a 17 éves, rendkívül tehetséges Hámori Konszuéla járt túl az eszén, néha. A váci tinédzser betörésekkel jelentkezett, ám a fehérváriak szerencséjére, nem akadtak méltó társai.

Nyolc perccel a dudaszó előtt Konkoly időt kért, majd a Vác kulcsembere, Farkas fölé dobta büntetőjét, sőt, kétgólos, váci vezetésnél, támadásban elvesztette a labdát.

A fehérváriaknál mindig akadt valaki, aki beköszönt, ahogy múlt az idő, úgy vált egyre biztosabbá: ha az IPC Vác meg is nyeri a derbit, a háromgólos különbséget aligha dolgozza le. Az izgalmas, sportszerű mérkőzést 25-24-re nyerték a hazaiak, de a fehérváriak léptek tovább és várhatják a kedden 11-kor, Bécsben tartandó sorsolást.

Konkoly Csaba: – Végig hittünk a továbbjutásban. Ahogy múltkor, ezúttal is a kapus, Kiss Éva volt a kulcsfigura. Az FKC megérdemelten jutott tovább.

Pal Oldrup Jensen: – Fegyelmezettek és koncentráltak voltunk, megérdemelten léptünk a nyolc közé.

Ipress Center VácFehérvár KC 25–24 (13–12

Vác, 700 néző. vezette Markovska, Vutov (bolgárok)

Vác: Triffa – Niksic 2, HÁMORI 6, Farkas V. 6 (5), DAKOS 4, Nikcevic 1, Szádvári 2. Csere: Bíró B. (kapus), Drávai, KAMPER 3 (1), Virág 1, Ertl, Szondi. Vezető-edző: Konkoly Csaba

Fehérvár: KISS É. – AZARI 5, Horváth B., Hajduch, Emberovics 1, Vaszari 1, TILINGER 7 (2). Csere: Győrffy (kapus), MAYER 3, Siti E. 1, HERR A. 5 (1), Kazai A. 1. Vezetőedző: Pal Oldrup Jensen

Az eredmény alakulása. 7. p.: 2–4. 18. p.: 9–5. 25. p.: 9–9. 39. p.: 15–16. 48. p.: 20–18. 56. p.: 24–22

Kiállítások: 2, ill. 12 percHétméteresek: 11/6, ill. 3/3


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!