2014.03.27. 19:40
A fehérvári hokicsapat címet védene
Székesfehérvár - Pénteken megkezdődik a jégkorong Magyar Kupa négyes döntője. Pénteken egyből megyei rangadót rendeznek a dunaújvárosi jégcsarnokban.
Elképesztő sűrű programot teljesített március első felében a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-csapata, amely a HC Bozen ellen küzdött az EBEL rájátszásában. A gyakori meccsek és a sok utazás rengeteget kivett a játékosokból, de az utóbbi másfél hétben már csak a Magyar Kupa négyes fináléjára fókuszálhattak a kék-fehérek.
- Valóban sikerült egy kicsit feltöltődni az elmúlt napokban, csak edzések voltak, többet tudtunk kondizni is - mondta Benk András, a fehérváriak csapatkapitány-helyettese. - Élveztük a tréningeket, jó volt a hangulat az öltözőben, várjuk a hétvégét.
Azt a hétvégét, amely során a Magyar Kupa négyes döntőjét rendezik. Öt összecsapásra Miskolcon kerül sor, a Fejér megyei rangadóra viszont pénteken, Dunaújvárosban rendezik.
- A Szuperkupa mérkőzésein megtapasztalhattuk, ha nem tesszük oda magunkat, akkor könnyen meglephetnek minket - folytatta a szélső. Száz százalékot kell nyújtanunk, szeretnénk mindhárom mérkőzésünket megnyerni és megvédeni címünket.
A DAB-on kívül a rendező Miskolc és a Ferencváros lesz a fehérváriak ellenfele, de ki ellen szenvedhetnek meg legjobban az Ördögök?
- Egyértelmű. hogy a Dunaújváros lehet a legkeményebb riválisunk - vágta rá Benk András. - Remélem, ezúttal elkerülik a csapatokat a sérülések, de az biztos, hogy presztízscsata lesz, mint minden Volán DAB összecsapás. Meg akarjuk mutatni, hogy jobbak vagyunk, és törekszünk a szép hokira is.
A kőkemény Benk Andrással nem lehet jó érzés ütközni Fotó: Koppán Viktor
Benk András az egyik legstabilabb teljesítményt nyújtotta kék-fehérben ebben a szezonban, a csatár immár kihagyhatatlan a fehérvári sorokból.
- Igyekszem is, hogy így maradjon - mondta Benk. - Örülök, hogy sikerült több pontot is szereznem, mint egy évvel ezelőtt, és továbbra is azt szeretném, ha egy stabil, jó teljesítménnyel segíthetném a csapatot.
Benk Andrásnak és a Sapa Fehérvár AV19-nek a Magyar Kupa fináléja lesz az utolsó megmérettetés a klubszezonban, aztán kezdődhet a magyar válogatott felkészülése a dél-koreai Divízió I/A-s világbajnokságra...
PÉNTEK
17.45: DAB.Docler- Sapa Fehérvár AV19 (Dunaújváros).
18 óra: Miskolci Jegesmedvék -Ferencváros Budapest ESMTK (Miskolc).
SZOMBAT
15 óra: Sapa Fehérvár AV19- Ferencváros Budapest ESMTK (Miskolc)
18.30: Miskolci Jegesmedvék -DAB.Docler (Miskolc)
VASÁRNAP
13.30: DAB.Docler- Ferencváros (Miskolc).
17 óra: Miskolci Jegesmedvék -Sapa Fehérvár AV19.