Van, akinek sikerül, másoknak nem - a fehérvári hajléktalanszálló negyed évszázados története

Teljes rend, kora délutáni tavaszi nyugalom fogadott bennünket a Sörház téri hajléktalanszálló kis szobáiban. Az otthon nélküli férfiak élik itt életüket, meghatározott rend és szabályok szerint. A remények szerint addig, amíg újra vissza tudnak térni a társadalom többségének színterére. Vannak, akiknek sikerül. Másoknak nem. Itt van például Nagy Zsolt, aki megszakításokkal, de 8-9 éve él a fehérvári hajléktalanszállón. Története egyik a tipikus hajléktalansorsok közül: kiskorában állami gondozásban élt, korán meghaltak a szülei. „Kicsit nehéz volt az éltbe belépni, nem sikerült úgy, ahogy kellett volna ” – mondta Zsolt. Hogy sorsába beletörődött-e vagy sem, nem tudni, ugyanis erről csak annyit mond: „Terveim vannak-e? Mindenképpen továbblépni, de ahhoz is kell egy indulótőke ” A kilátástalanság örök taposómalmából nehéz kikecmeregni itt is – illetve itt a leginkább. Addig is a fehérvári Kríziskezelő Központ fedelet nyújt a fedélnélkülieknek.

Nagy Zsolt a saját lakrészében, zászlaja alatt, ahol mindennapjait tölti, miközben közmunkásként a központnak dolgozik
Fotók: Molnár Artúr

- Ahol én lakom, ott egész nyugodt a helyzet. Más helyen nem mindig annyira – teszi hozzá Zsolt, miközben megmutatja szerény hajlékát, a kazettás magnóval, ajándékba kapott zászlajával és apró  holmijaival, amelyek a saját tulajdont jelentik számára egy kapaszkodó nélküli világban. - Amúgy kijövünk egymással – teszi hozzá az együttélés szabályainak e fontos tényezőjét.

A 25 év alatt, mióta a fehérvári Kríziskezelő Központ létezik, Zsolthoz hasonló emberek százai fordultak meg itt, hosszabb-rövidebb időre nyugalomra lelve.  Erről a negyed évszázadról mesél Zsabka Attila, aki 1994-ben közhasznú szociális munkásként kezdte, majd 1998-ban lett a székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője. Tehát ha nem is teljesen a kezdetektől, de majdnem az elejétől fogva ismeri a hajléktalanszálló életét.

Az idén 25 éves intézmény konferenciával ünnepelte fennállásának negyed évszázadát, ez alkalomból mesélt nekünk az elmúlt évek, évtizedek főbb kiugrási pontjairól az intézményvezető:

- Az intézmény hivatalos megalakulásakor a Malom utcában, a Móri úton és a Sörháztéren volt szállás. Akkor még 15-20 utcai hajléktalan volt, ma már azért jóval több van – emlékezett vissza a kezdetekre Zsabka Attila, aki elárulta azt is: ennek a számnak ma minimum a tízszeresével kell számolniuk. De térjünk vissza a 25 ével ezelőtti időszakra: - Létrejött később a Széchenyi úti szálló, ahol idős nyugdíjas embereket szállásoltak el. A MÁV ingatlana volt ez akkor még, amit később megvásárolt a kríziskezelő. Ma ez az épület női szállóként funkcionál. A Kikindai úti szállás 1996-ban került a megyétől a központhoz, ahol volt állami gondozottak élnek ma is. 1998-ban az anya-gyerek otthon kezdett el működni, országosan talán elsőként Székesfehérváron. Ez az épület ma is működik, bár már ráférne egy alapos felújítás vagy egy új helyre költöztetés.

Zsabka Attila, az intézmény vezetője

A Móri úton, a méltatlan körülmények miatt megszűnt a női szállás a ’90-es évek elején, majd a Malom utcai is, amely helyett a Sörház téri rész bővült. Itt jött létre 1995-ben a nappali melegedő és a konyha. Majd 2001-ben az emeletráépítés is megvalósult, ahová a Széchenyi úton szintén megszűnt férfi átmeneti szállás lakói kerülhettek.

A 2004-es évben már a női hajléktalanok helyzetét is meg kellett oldani, ezért létrehozták a város női szállóját. Az igények és szükségletek az évek folyamán szaporodtak, így kiderült, hogy nagy szükség van a hajléktalanok rendszeres egészségügyi ellátására, amelyet 2002-ben sikerült is megvalósítani. Ettől az időponttól a hajléktalanok háziorvosi rendelése kezdődött meg, ami azóta is működik.

A város Kríziskezelő Központja 2004-ben regionális szerepet kapott, ami azt jelenti, hogy a környék hasonló intézményeit segítették pályázatokkal, szervezéssel. A fehérvári intézmény ugyanis ebben is nagyon jó volt: az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag hat jelentős pályázatot készítettek, nyertek, valósítottak meg és zártak le, ami közel negyedmilliárdos beruházást jelentett. Az egyik legjelentősebb a nappali centrum létrehozása volt – emelte ki Zsabka Attila. Ez tette lehetővé a hajléktalan emberek számára a tanfolyamokon és könyvtári hozzáférésen túl az internetes világhoz való csatlakozást is. Ami pedig nagy előrelépés az ő életükben: lehetőség a kapcsolatteremtésre, a munkakeresésre és a kikapcsolódásra.  A későbbiek során kísérleti jelleggel lakásokat vásárolt a központ, hogy a hajléktalanlétből kilépni szándékozóknak így is segítsenek. – Volt, akiknek sikerült, másoknak nem – árulta el az intézményvezető.