Hírek

2017.01.23. 20:55

Feldolgozhatatlan tragédia - A nemzeti gyásznapon a fehérvári diákok is elcsendesedtek

Székesfehérvár - A veronai buszbaleset áldozataira emlékeztek tegnap este a fehérvári Országalmánál.

Házi Péter

Az Országalmánál gyűltek össze tegnap este többen, hogy mécsesekkel és csendes jelenlétükkel emlékezzenek a veronai buszbaleset áldozataira. Az alkalomból sokan gyújtottak mécsest, de volt olyan is, aki egy szál virágot helyezett el a tragikus körülmények között elhunytak emlékére.

 

Az eseményen Ugrits Tamás atya arra kérte az egybegyűlteket, imádkozzanak az elhunytakért. Cser-Palkovics András polgármester a megemlékezés végén elmondta, az egyik székesfehérvári nagymama unokáját veszítette el a balesetben, így az ő nevében is megköszönte a megjelenteknek, hogy részt vettek a csendes főhajtáson.

A város iskoláiban számos helyen osztályfőnöki órákon, vagy a szünetekben beszélgettek a feldolgozhatatlan tragédiáról.

A nemzeti gyásznapon a budapesti Kossuth Lajos téren tartott megemlékezésen többek között Áder János államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint miniszterek, kormánypárti és ellenzéki politikusok is részt vettek. A lobogó félárbócra eresztése után Bíró László katolikus tábori püspök mondott rövid imát. Az Országház előtti megemlékezésen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai közül is sokan ott voltak.

A székesfehérvári iskolákban a tragikus történéseket többféle módon próbálták feldolgozni, a tanárok pedig mindehhez módszertani segédletet is találhattak az interneten. Horváth József, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója elmondta, a második óra elején, az iskolarádión keresztül tartottak megemlékezést, amely során az életben maradtakról is szó esett.

- Ezek után, ahol igény volt rá, a szaktanárok próbáltak a diákok kérdéseire válaszolni. Minden iskolában akadnak olyan programok, amelyeknél bekövetkezhetnek efféle tragédiák, így emellett senki nem is tud elmenni szó nélkül. Célunk a megnyugtatás volt, és hogy kiemeljük, nem szabad mindig a tragédiáktól tartani - mondja az igazgató.

A Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumban az első tanóra kezdetekor az igazgató, Kovács Lászlóné tartott beszédet a hangosbemondón keresztül. Ezt egy egyperces néma csend követte, majd a tanárok és a diákok az órán beszélgettek a történtekről.

A Teleki Blanka Gimnáziumban minden osztály képviselője egy-egy gyertyát gyújtott a gyásznapon
Fotó: Koppán Viktor

Hasonló keretek között zajlott a gyászfeldolgozás a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában is. - A munkakezdés előtt az iskolarádión keresztül egy megemlékező beszédet tartottunk, majd az első óra után a Teleki Blanka-szobornál minden osztály képviselője egy mécsest gyújtott, illetve ezen felül voltak, akik az iskola elé virágot és további mécseseket helyeztek. A fali kivetítőnkön képek és egy szöveg hívta fel a figyelmet erre a nemzeti gyásznapra. A diákoknak az egyes tanárok segítettek feldolgozni a történteket - árulta el Ponácz Ferenc igazgató-helyettes.

Ami az áldozatok azonosítását illeti, Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn elmondta, az olasz hatóságok az áldozatoktól vett DNS-mintákat Milánóba küldik, a tervek szerint szerdára, de legkésőbb csütörtökre befejezik az azonosítást. A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve a válságos állapotban lévő lévő sérültek hozzátartozói közül szinte mindenki megérkezett Olaszországba.

Tegnap már csak a baleset két, válságos sérültje tartózkodott Olaszországban. Egy koponya- és végtagsérült, 40-50 év körüli férfit hétfőn hazaszállítottak, őt a Honvédkórházban kezelik majd. A hátramaradók felépülése az orvosok szerint nagyon hosszú időt vesz majd igénybe, de állapotuk stabil.

OLVASÓINK VÉLEMÉNYE

Rideg Judit: - Engem nagyon megérintett ez a baleset: szomorú, hogy velünk egyidős diákokkal történt. Az viszont nagyon szép, hogy ennyire nagy volt az összetartás az országban.

Faddi Eliza Kíra: - Hihetetlen ez az egész tragédia, rossz belegondolni, hogy bárkivel megtörténhet mindez. Szép gesztus volt, hogy az iskolák megemlékeztek róla.

Dakos Dorka: - Nehéz belegondolni, hogy az iskola és a családok mit élhetnek át. Nekem sokat segített, hogy együtt, sokan tudtunk megemlékezni és beszélni erről a balesetről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!