Csendőrök, vitézek - A testület hagyományait meg kellene őrizni

Szakály Sándor történész szerint a csendőrök mindig a magyar államot képviseltél (Fotó: Tósoki Attila)

A magyar királyi csendőrség történetét idézte fel Szakály Sándor történész a napokban a Kodolányi Főiskolán legutóbb a Magyarság és Európa Szabadegyetem programsorozat keretében. Az előadó megtelt, rengeteg idős érkezett az előadásra, a főiskola hallgatói mellett egy másik korosztály is képviseltette magát. Szakály Sándor A magyar királyi csendőrség 1881-1945. Egy európai eredetű és színvonalú közbiztonsági őrtestület története címmel tartott előadást.

- A csendőr lelkét, vágyait, örömeit, bánatát épp úgy felfedezhetjük a kutatások alkalmával, ahogy megbizonyosodhatunk áldozatkészségükről és önzetlenségükről, mely a mai emberek, rendőrök számára is példaértékű. Szerényen, névtelenül, fáradhatatlanul végezték munkájukat. A csendőr eleinte a rosszabb módú paraszti lakosságból került ki. S az egyenruha felvételével megbecsült személlyé lett, akihez a lányokat is érdemes hozzáadni - adott bepillantást Szakály Sándor történész a csendőrök életébe.

Megjegyezte, napjainkban is működik Olaszországban, Franciaországban a csendőrség, s néhány film talán örökké emlékezetessé teszi ezt a fajta szolgálatot. Ennek ellenére nehéz eldönteni, jó lenne-e, egyáltalán kell-e, hogy hazánkban ismét működjön csendőrség. Annak ellenére sem tudni erre a választ egyértelműen, hogy a magyar királyi csendőrség hírneve, becsülete makulátlan volt. Folt nem eshetett az egyenruhások becsületén. S hogy a korrupció lehetőségét kizárják, aki csendőrnek jelentkezett, elkerült szülőfalujából. Ne az Indul a bakterházból induljunk ki! A csendőr nem ült le senki asztalához csirkepörköltözni, legfeljebb egy pohár vizet fogadhatott el! mondta a történész. Felvázolta, milyen hosszú idő kellett, mire a próbacsendőr csendőrré vált, s addigra az őrs is meghatározóelemmé vált, a szolgálatot teljesítő életének része lett. A csendőrök szigorú szabályok szerint éltek, s bár mindenük megvolt, a mai rendőri élettel, szolgálattal összehasonlíthatatlan az. Például az állománynak egyharmada lehetett nős. A fiatalabbak csak akkor házasodhattak, ha valaki nyugdíjba ment, vagy megözvegyült. Sokszor 2-3 évet is kellett várniuk, s addig csak jegyben járhattak kedvesükkel. A lányok persze akkor is mielőbb szerettek volna férjhez menni, csendőrfeleség lenni, s a kormányzóasszonynak írtak levelet. De a kegyelmes asszony sem segíthetett. Az is előfordult, hogy egycsendőr gyermekáldás miatt kérvényezte, házasodhasson előbb. Ilyenkor jött az elutasító válasz, ha az asszonyka a harmadik hónapban jár, nem szeplőtlen. A csendőr vagy leszerelt, vagy vállalt egy törvénytelen gyermeket mondta a történész. Azt is elárulta, a csendőröknek mindettől függetlenül jó dolguk volt, tisztességes ellátmányuk mellé ruhát is kaptak, s az őrsvezetőjük ügyelt arra, hogy spóroljanak. Ha valakinek nem gyűlt elég pénze a takarékban, az vagy sokat kártyázott, vagy többet költött nőre! Persze mindent lehetett, csak mértékkel.

S ahogy múltak az évek, a csendőrség összetétele is változott. Az 1930-as évektől egyre több jogi doktorátusi címmel rendelkező fiatal jelentkezett csendőrnek. Akkoriban merült fel annak lehetősége is, hogy rendszeresítsenek gumibotot a csendőröknek. Végül ezt elvetették, hiszen az volt álláspontjuk, hogy a gumibot nem fegyver, verekedésre való, egy csendőr pedig nem verekszik. Ha szükséges, a csendőr használja fegyverét. S ezt meg is tették. A 30-as években egyébként a gumibot használata mellett a harcművészeteket is népszerűsíteni akarták a csendőrségnél. Egy japán mester tartott bemutatót, ahol végül egy csendőr vállalta, hogy pofonnal provokálja a mestert. S mivel a csendőr balkezes volt, onnan érkezett a pofon, melyre a japán mester nem számított, s hanyatt esett. Így a harcművészetek gyakorlását elvetették.