2013.09.04. 20:59
Közösségi szolgálat: szülők és diákok is érdeklődnek a feladatokról
Székesfehérvár – A közösségi szolgálat kérdése a mostani tizedikeseket már érinti. A kérdést az iskolák szempontjából vettük górcső alá.
A témának számos szereplője van. Egyrészről a fogadó szervezetek, másrészről az iskolák, a pedagógusok, a tanulók és általuk a szüleik is érintettek a témában. Aki 2016-ban kezdi meg az érettségi vizsgát, nem kaphatja kézhez bizonyítványát, amíg az ötven órás szolgálatot nem teljesíti.
Az iskolákban folyó jelenlegi helyzetről három székesfehérvári középfokú oktatási intézményben érdeklődtünk. A Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézményében Borjánné Nyul Katalin kapta meg a koordinátori feladatkört, és a többi tagintézményben is van egy-egy kijelölt személy. A munkálatok már tavaly elkezdődtek. Tájékoztatókat tartottak mind a diákok, mind a szülők részére a fogadó szervezetekről és az egyéb tudnivalókról. – Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek leginkább a saját lakóhelyükön szeretnék teljesíteni a feladatot, így a vidékiek sokszor keresnek meg ötleteikkel. Ilyen esetben felvesszük a kapcsolatot az illetékes vidéki önkormányzatokkal, mára már többükkel kötöttünk megállapodást – tudtuk meg a tanárnőtől. Az iskolában több olyan tanuló is van, aki sikeresen teljesítette az ötven órás kritériumot, s ők, a pedagógus beszámolója szerint, nagyon lelkesek voltak.
A Krajczáros Alapítvány szervezésében lehetőség van a fehérvári katonasírok gondozására is (Fotó: Krajczáros Alapítvány)
A szükséges tájékoztatót természetesen nem csak ebben az iskolában tartották meg, hanem számos másik intézményben is. A Kodolányi János Középiskolában például tavaly is és idén is a tanév elején, szülői értekezleten világosították fel az apukákat és anyukákat. A tanulók pedig osztályfőnöki órán értesülnek a szükséges információkról. – Az osztályfőnökökkel szoros együttműködésben végezzük a feladatot, eddig sem a tanulók, sem a szülők részéről nem tapasztaltam ellenérzést, kíváncsiságot viszont annál inkább – avat be tapasztalataiba az iskola igazgatóhelyettese, Lakatos Károlyné Márta.
Az egyetlen probléma talán az lehet, hogy a megyeszékhelyen rengeteg a középiskolás, a fogadó szervezetek száma pedig véges. Ezzel az állásponttal a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója is egyetért. – Tudatosan keressük a partnereket, szerencsére folyamatosan tudjuk bővíteni körüket. Elsődleges feladatunk eleget tenni a jogszabályi kötelezettségeknek, s természetesen minden érintettet időben tájékoztatunk – mondta el érdeklődésünkre az iskola igazgatója, Vizi László Tamásné.
Az intézményekben tett látogatások alkalmával tehát egyértelművé vált, hogy mindenki komolyan veszi feladatát. A rendszer természetesen újdonsága lévén még nincsen bejáratva, mindenkinek időre van szüksége, míg megszerzi a kellő rutint. Így volt ez annak idején a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi kapcsán is, ami mára már teljesen természetessé vált.