Hírek

2013.07.11. 12:26

Vita a belvárosi tűzfalról

Székesfehérvár – Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy három alkotó felajánlotta: festményt készítene egy belvárosi tűzfalra. Ám ennek nem örülnek a művészeti szakma képviselői.

Gábor Gina

Vetítésre invitálták az érdeklődőket kedden este a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének szoborparkjába. A kíváncsiskodók maroknyi serege együtt várta meg, hogy besötétedjen, és láthassa a három alkotó, Ónodi Károly Balázs, Pék Eszter Anna és Szekeres Karrus Imre tervét. A szoborparkot határoló épület tűzfalát korábban futónövény borította, ám az épületet felújították: a tűzfal azóta fehéren vakít...

A három alkotó úgy gondolta, közösségi összefogással kellene oda falfestményt készíteni. A tervet májusban ki is állították, most Ónodi Károly a vetítéssel is szerette volna bemutatni a munkát. De fel is olvasták a tűzfal-projekt lényegét, magyarázatul, hogy értsük is, amit látunk. Szó esett Fehérvár múltjáról, a várost egykor körülvevő fal szerepéről. A projekt célja pedig: „jelképes módon, szellemi értelemben újjáépíteni Székesfehérvár védőfalát. Egyúttal emlékezni a város múltbéli építőire, védőire, bemutatva azt a reményt és hitet, amellyel a székes város a jövőbe tekint...”

A festmény központi helyén látható a korona, amit meg-megtörő évgyűrűk vesznek körül, ezek pedig: „ a város organikus létének időbeli dimenziójára utalnak” – hallottuk. „Az évgyűrűk azonban nem fejeződnek be a jelennel, hanem tovább tágulnak a jövő reménybeli perspektívájában...” Az egymáshoz illeszkedő, színeiben elkülönülő téglalapokkal azoknak állítanak emléket, akik részt vettek a város arculatának kialakításában, hírnevének öregbítésében...

A tűzfal projektről lapunk még áprilisban írt, azóta kiderült, hogy a Szent István Király Múzeum nem örül a festmény ötletének. Gärtner Petra, a múzeum művészettörténésze ismertette az intézmény álláspontját: – Mi Ónodi Károlynak is elmondtuk, méltányoljuk az alkotók összefogását, felajánlását, de ez nem illik ide. A szoborparkban olyan neves alkotók művei szerepelnek, mint Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Ana Lupas és mások. Egy ekkora méretű, színes falfestmény elnyomná ezeknek az igen kvalitásos alkotóknak a munkáit. Nemrég megtisztíttattuk, rögzíttettük a szobrokat, és most dolgozunk azon, hogy miként tudnánk egy olyan parkot létrehozni, amelyben valóban minden a szobrok bemutatását szolgálná. Nyitott, pihenésre is alkalmas, padokkal is felszerelt parkot szeretnénk, amelyben a növények és a szobrok teremtenének egységet. Növényekből kialakított fülkék vennék körül a szobrokat: szőlőt, levendulát, rozmaringot, júdásfát, liliomfát, berkenyét képzelünk oda, és még sok mást. Pályáztunk a városgondnokságnál, nyertünk is 80 ezer forintot, de egy igazi park megvalósításához ez kevés. Hamarosan elkészülnek a látványtervek...

A Székesfehérvári Művészek Társasága is állást foglalt az ügyben. A képzőművészek véleménye egybecseng a múzeum álláspontjával. Úgy fogalmaznak: „A szoborparkot uraló képzőművészeti alkotás létrehozását, függetlenül az alkotás esztétikai minőségétől, nem tartunk támogathatónak” – tudtuk meg Szűcs Erzsébet művészettörténésztől, a társaság vezetőségi tagjától: – A társaság tagjai a közgyűlésen azt is felvetették: tudják, hogy a művészethez – akárcsak a focihoz – mindenki ért. De azért ez mégis egy szakma, aminek elsajátítása időt, energiát igényel – tette hozzá Szűcs Erzsébet.

A fehérvári alkotók örömmel vennék, ha lenne átfogó tervezés, születnének pályázatok képzőművészeti beruházásokra, ahol szakmai döntéshozók adnának segítséget az értékelésben, kiválasztásban...A vita bizonyára még folytatódik. Ám a város vezetése korábban leszögezte: a képzőművészeti lektorátus véleményét kérik a festmény tervéről. Ennek ismeretében dönt a közgyűlés arról, megvalósulhat-e a munka... Döntsön tehát a szakértő zsűri!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!