Hírek

2013.07.08. 20:28

Szép kertek Fejérben - Fecskék szállnak a tó fölött

Sokan küldtek be fotókat az Év kertje 2013. pályázatunkra. A legszebbnek ítélt tíz kertet mutatjuk be sorozatunkban. Végül olvasóink szavazással döntik el, kié idén a legszebb kert.

Kovalcsik Katalin

– Nem tudományosan válogattuk a növényeket, hanem szeretettel – mesélte baracskai kertjükről Debreczeni Lászlóné Erika, aki eladó és pénztáros, a férje kárpitosként dolgozik. – Amit itt látnak, azt mind a saját kezünkkel hoztuk létre, a mi terveink alapján. A tó feletti hidat én álmodtam meg, a férjem elkészítette. A gyerekeink – két felnőtt fiunk van – segítenek, füvet nyírnak, a többi a mi dolgunk. Hat-nyolc éve gondozzuk szeretettel a kertet, ami a büszkeségem, nagyon sok örömet okoz. A hétvégén jó ide kijönni, pihentetni a szemünket a virágokon, a sziklakerten, a tó vizén. Hihetetlen, de néha a hangunkra is előjönnek a halak. A tavirózsák olykor meg teljesen elbokrosodnak. Van fehér, rószaszín és sárga színű is. Adrienn, a fiam felesége is szívesen bemegy, hogy gátat vessen a burjánzásnak.

A Debreczeni házaspár nagy szeretettel alakította ki a kertet, a szemet gyönyörködtető tóval, amelyben csodálatosan virítanak a tavirózsák (Fotók: Pati-Nagy Bence)

A kert bejáratánál a pörgő hinta egyelőre nem működik, László úgy tartja, majd ha jönnek az unokák, azt is rendbe hozza, addig egy cserép virág kapott helyet a kerék közelében. A kút működőképes, abból kap vízutánpótlást a kis tó, amely a magas talajvíz miatt teljesen természetes, benne a tavirózsákkal, náddal, halakkal, a rejtőzködő teknősbékával. Bár a halak előbuktak a kenyérmorzsára, a teknőst nem sikerült felfedeznünk, viszont a fecskék, a szitakötők megkezdték röptüket a tó felett, a békák estére tartogatták hangos brekegésüket.

– A szomszéd kert felől egy sövénysort terveztünk, de sajnos, több növényt ki kellett dobnunk a magas talajvíz miatt – folytatta Erika. – Így más bokrokkal, zöldekkel, fácskákkal próbálkoztunk. Anyukámtól, barátoktól kaptunk cserjéket, orgonát. A szivarfa a nővérem ajándéka. A fák adnak árnyékot a tónak. A két varrógépen kaktuszok, egy kis csobogó.

A kert végében a háziasszony veteményeskertje: a család ellátására a mélyhűtőbe kerül a termés. Erika úgy tartja, a virágoskert a pihenést, a gyönyörködést hivatott szolgálni, de a veteményest is gondozni kell, tiszteletben tartani. Nem csupán azért, mert faluhelyen vannak, hanem mert a józan ész ezt diktálja. A kert végében árválkodik egy régi szekér. Nem elhanyagolt, csak koros, de a házigazda egyszer sort kerít rá, hogy megreparálja. Hol fogja a kert szépségét gyarapítani, még nem tudni, ahogy azt sem, milyen virág kerülhet majd a szekérderékba.

– Tanácsot nem kértünk szakemberektől, de úgy gondoljuk, ha mindent szeretettel gondozunk a kertben, azt a növények meghálálják...

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!