A Bálnabosszútól a Póréhagymáig - érdekes, tanulságos művészkönyvek

A  forma, az anyag, a megközelítés  változatossága mind az Új Magyar Képtárban, mind a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben  meglepő és megkapó.   Az idén 222 alkotó  330 munkája látható   a két kiállítási helyszínen,   amelyek között  elsősorban  a  felhasznált anyagokat,  a megformálást tekintve  érzékelhető  bizonyos különbség.

Szóval,  ez már az ötödik: az elsőt 1987-ben rendezték, szép sikerrel. Olyan műfajról van szó, amely  világszerte évtizedek óta az érdeklődés középpontjában állt,  Magyarországon azonban csak a '80-as években indult fejlődésnek.   Az első tárlat egyébként  Perneczky Géza  egyik beküldött   művéről kapta a   címét: Meglepetés olvasóink részére.  Valóban az volt, így hát jött  a következő 1994-ben, a harmadik 2000-ben, a Szent István Király Múzeum és a Városi Képtár  közös szervezésében, a   negyedik 2006-ban, szintén  közösen.   S most az ötödik, az utóbbiakat egyébként már a Kortárs Művészeti Fesztivál részeként nyitották meg.

Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár-Deák  Gyűjtemény igazgatója (Fotók: Koppán Viktor)

Kassák-évforduló volt 1987-ben, és Kovalovszky  Márta  azt találta ki, hogy  létrehoznak egy művészkönyv-kiállítást, Kassák szellemében  - idézi fel  a  történteket Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár-Deák  Gyűjtemény igazgatója. - Perneczky Géza egykor a csoporttársuk volt, aztán 1970-ben disszidált, Kölnben élt.   Létrehozott ott egy nagy művészkönyv-gyűjteményt, az ő ismertsége sokat segített a fehérvári tárlat létrehozásában. Ami nagy feltűnést keltett, hiszen még a vasfüggönyön túl éltünk.  Akkor még postán mentek  az értesítések, a meghívók,   ráadásul a szamizdat nagy évei voltak azok. Utána, 1994-ben már más  felhangja volt a  kiállításnak, de még mindig érdekesek voltunk,  utána pedig már vitte a lendület és  az érezhető érdeklődés a  szervezőket.

- A 2000-es évekre már több mint  ezer  darabra nőtt a  székesfehérvári művészkönyv-gyűjtemény, és Izinger Katalin, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze abból írta a szakdolgozatát.  2000-ben már  olyan mennyiségű műtárgy volt, amelyet roppant nehéz volt kiállítani - folytatja Szűcs Erszébet.  -  Kovalovszky Márta elve az volt, hogy   ne legyen zsűri, ezt azonban  az idén meg kellett változtatnunk, mert kezelhetetlen lett volna az egész.  Így azokat, akiknek művei szerepelnek a gyűjteményben, meghívtuk, a többiekét zsűriztük. A beküldött fotók alapján   a  munkák   több mint felét nem válogattuk be. A kiállítók többsége egyébként külföldi, 141-en vannak, míg  magyar alkotók 41-en.    A külföldiek közül 51 amerikai, 32 német,  22 olasz, tíznél több lengyel  és angol,  de Argentínából, Ausztráliából,  Mexikóból, Jordániából, Koreából is érkeztek művek.

Szűcs Erzsébet egyik kedvence a Városi Képtárban látható kollekcióból  Lunardi Marcantonio: A berlusconizmus két évtizede Olaszországban  című művészkönyve. Két-három napig osztozkodtak, hogy  mi kerüljön  a Városi Képtárba és mi az Új Magyar Képtárba.   Szűcs Erzsébet a textil anyagú,  hímzett munkákat, illetve  a múzeumpedagógiai foglalkozások miatt   azokat szerette volna  bemutatni, amelyek a gyerekek  számára is  befogadhatók, megragadhatók.  Ezek  a művek egyébként szó szerint is megragadhatóak. Ritka az olyan kiállítás,  ahol   kézzel foghatóak a  műtárgyak, lapozhatók. Márpedig ez ilyen.

Mindezt teljesen természetesnek tartja Izinger Katalin, akivel az Új Magyar Képtárban találkoztam. Hiszen annak nem sok értelme lenne, hogy ezeket   a könyveket   szigorúan vitrin, üveg alatt   tartsák.   Ő 2000-ben, egyetemistaként  a Szent István Király Múzeumban   töltötte a kötelező gyakorlatát.   Megkapta  a katalógus  nyersanyagát,   a műtárgylistát, a fotókat, azzal, hogy  fordítsa le az angol címeket.  Szeret javítgatni, meglátja  a hibákat, így kapóra jöttek egymásnak.   Kiderült, nincs feldolgozva a gyűjtemény,   Izinger Kati  tehát átnézte   az összes könyvet, és szakdolgozatot írt belőle.

Izinger Katalin művészettörténész

- Úgy gondolom, hogy  ha van egy ilyen, az országban egyetlen gyűjteménye a múzeumnak, az kötelességgel jár.  Nem beszélve arról, hogy  a gyűjteményt ilyen kiállításokkal tudjuk gyarapítani, mert az alkotók rendkívül lelkesen ajándékoznak.   Valószínű, hogy a bemutatott művek kétharmada most is  itt marad. Az idei  tárlat egyébként   abból a szempontból is érdekes, hogy az alkotók többsége új név.  Az előzetes zsűrizés pedig azért kellett,  hogy a mennyiség   ne menjen a  minőség rovására, ne híguljon fel a kiállítás.    Így is  rendkívül sok  a mű, egyetlen látogatással   nehéz áttekinteni őket. Ezzel együtt a külföldi visszajelzések   nagyon jók:   dicsérik a  két  helyszínen látható bemutatót, és azt is, hogy a  tárgyak valóban kézzel foghatóak.

Az osztozkodás nagyon flottul ment, mondja Izinger Katalin.   Ő maga a konceptuálisabb, a kevésbé manuális munkákat kedveli, szereti, ha van rajtuk szöveg, rajz.  Az  egyik kedvence a hitelkártya-foglalás,  de szívesen mutatja a Becsület című török alkotást, a Póréhagyma-könyvet vagy éppen Varga Gábor Farkas  alkotását. Ahogy  végigkalauzoltak  a kiállításon, nekem is lett néhány kedvencem. Próbálják ki önök is! Október 27-ig  biztosan találnak  kedvükre valót.