Önkéntesek a strandokon, a vízen

Elsősorban a balatoni strandokon gondoskodnak a strandolókról, több százan vannak, s több ezer esetben segítettek már. Még életet is mentettek. Az idei pedig már a hetedik nyár, amikor a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó pontokkal teszi biztonságosabbá a strandokat.

A forróságban, kánikulában mindenki, aki csak teheti strandokon, fürdőhelyeken tölti szabadidejét.  A legtöbben hűsölni mennek, míg néhány fiatal nehéz szerepelt vállal, az önkéntes segítőkét. A feladat nehéz, az elsősegélynyújtók, vízimentők mégis időről időre visszatérnek a Balaton, s a Velencei-tó partjára, hogy segíthessenek. Azoknak, akik túlzásba viszik a napozást, megsérülnek, vagy éppen túlságosan messzire kalandoznak a vízibiciklivel, gumimatraccal a viharjelzés idején. Ráadásul hatalmas szükség van rájuk, hiszen a törvényi szabályozás szerint a kisebb strandok, fürdőhelyek üzemeltetői kötelesek elsősegélynyújtó felszerelést és kötszereket tartani a helyszínen bármikor elérhető helyen, és gondoskodni a felszerelések, gyógy- és kötszerek pótlásáról.

A nagyobb strandokon pedig, ahol naponta akár ezer vendég is megfordul, olyan elsősegélynyújtó helyet, és legalább egy, mentőtiszti szakképesítéssel rendelkező személy vagy olyan orvos jelenlétét kell biztosítani, aki az Országos Mentőszolgálat által szervezett tanfolyamot elvégezte, vizsgát tett, és az előírt gyakorlatokat is teljesítette. Az ügyeleti helyet feltűnő jelzéssel a fürdőzők tudomására kell hozni, az üzemeltetési naplót pedig vezetni kell a vendégforgalom napi adatairól, balesetekről, a vízminőséggel összefüggő változásokról és egyéb rendkívüli eseményekről. Úszómesterként, mentőőrként pedig csak olyan jelentkező alkalmazható, aki vízi mentésben való jártasságáról igazolással is rendelkezik.

- A Magyar Vöröskereszt az idei évben is részt vesz a parti elsősegélynyújtásban. Sok fiatal jelentkezik az önkéntes munkára a környező megyékből is annak ellenére, hogy szervezetünk elsősorban a Balatonon teljesít szolgálatot – mondta Szigeti Hedvig, a Vöröskereszt Fejér megyei szervezetének elnöke.  A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) egyébként közel húsz Balaton parti településen van jelen évről évre, melyeken a főszezonban közel 400 önkéntes, naponta délelőtt 10 és este 6 óra között teljesít elsősegélynyújtó szolgálatot. A strandolók a leggyakrabban napszúrás, rovarcsípés, kagyló okozta vágás és horzsolás miatt kérik a vöröskeresztes elsősegélynyújtók segítségét, de mentettek már életet is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az önkéntesek 2007-ben 2648, 2008-ban 2915, 2009-ben 3902, 2010-ben 2515 sérülést láttak el, s ebből kettő közvetlen életmentő beavatkozás volt. 2010-ben 28 alkalommal volt szükségük mentőhívásra, s az elmúlt két évben is bőven akadt feladatuk – tudtuk meg.

-Önkéntes elsősegélynyújtóként kezdtem el néhány éve tevékenykedni. Elsősorban a strand, a nyári szabadság, a társaság vonzott. Aztán mindennél fontosabbá vált, hogy a következő években ismét visszamehessek – mesélte Pintér Nóra, a fiatal, húszas éveinek közepén járó lány gyermekkorába sportolt, öttusázott, így a parti feladatok mellett a vízimentők munkája is érdekelte, így csatlakozott csapatukhoz. S azóta is megy, ha hívják. A parti és a vízi szolgálatot teljesítőkön is nagy a nyomás – vélekedett Nóra. Elmondta, tapasztalatai szerint hiába van hőségriasztás, vagy másodfokú viharjelzés, a strandolókkal igen nehéz. Bátrak, vagányak, különösen, ha társaságban érkeznek a partra. Több tragédiát is átéltek már - Előfordult, hogy nyugdíjasok úszkáltak bójákon túl, miközben vihar közeledett, vagy fiatalok sodródtak be gumimatraccal az egyre erősödő szélben tóközépre. De arra is volt már példa, hogy a figyelmeztetés ellenére szinte szó szerint megégett egy napozó nő. Ha valaki tud az emberekkel bánni, képes segíteni is – osztotta meg tapasztalatait a fiatal nő. Aki szerint az a legnehezebb, amikor egy eltűnt keresésébe kell kezdeni. Persze egy idő után ez már nem az önkéntesek feladata.

Olvassunk a jelekből
Miskei Anita jegyzete

Vitorlázóként a legnagyobb kánikulában is figyelem a viharjelzőket, ha épp a vízen vagyok. Olykor felpillantok az égboltra, hiszen a felhőpamacsok is árulkodó jelek. A fák, a felhőzet, a fülledtség mind-mind jelzi a változást. Persze csak akkor, ha tudunk olvasni a jelekből. A baj pedig nem az, hogy „nem vesszük az adást”, nem értjük, amit a természet üzen, hanem az, hogy nem figyelünk a jelzőrendszerekre, a vízirendőrök, vízimentők figyelmeztető szavaira. Emlékszem, néhány éve egy forró augusztusi délutánon mindenütt jelezték, Pápa környékén már közel 100 kilométer/órás szél fúj, s az sebesen közelít a Balaton felé. Mentőmellényben, talpig vízhatlan ruhában vártuk, vajon mikor csap le ránk, miközben a kikötőbe igyekeztünk. Két nyugdíjas pedig csak úszott befelé, már jócskán túl a bóján. S csupán annyit mondtak: „Muszáj ilyen partközelben vitorlázni?” Mi épségben kikötöttünk, a szél pedig félórán belül lecsapott a tóra. Máig sem tudom, a két nyugdíjas megúszta-e?