Ma négy éve lőtték le Eduardót

Szeretném azt gondolni, hogy nincs igaza a bolíviai ellenzéknek, és barátomat nem kínozták meg  kivégzése előtt. Morales elnök  úgy számolt be az esetről, hogy ő  adott utasítást a külföldi zsoldosok letartóztatására, valójában megölésére. Edu holttestét családja kikérte a hatóságoktól és  április 17-én eltemették. Négy év telt el, és még mindig  nem lehet tudni, miért történt a leszámolás, csak  feltételezések maradtak. Nem tehetek többet én sem, csupán ezeket tudom ragozni,  kártyákat teszek az asztalra, nem tudva, melyik leosztásból jöhet  ki a megoldás. És persze vannak emlékeim, amelyek megerősítenek,  gyengítenek egy-egy elméletet.

Edu 1960-ban született Bolíviában  Rózsa György magyar festőművész és Nelly Flores  katalán tanárnő gyermekeként. Kommunista apja  többször börtönbe került  Bolíviában, aztán  a család 1972-ben Chilébe költözött, ahol Rózsa György  Allende elnök művészeti tanácsadója lett, ezért Pinochet hatalomátvétele után   Svédországba, majd  1975-ben Magyarországra települtek. Edu sokat mesélt nekem gyerekkoráról, amikor éjszakánként  festették a falakra Allende jelszavait, és ez  legtöbbször verekedéssé fajult a szélsőjobbosokkal. A megbízható elvtárs nyelveket beszélő fiát aztán Budapesten  beszervezte  a katonai  elhárítás.

Ehhez az időszakhoz még visszatérek, de most ugorjunk az időben. Edu a barcelonai La Vanguardia tudósítója lett, és Sütő Andrással készített egy interjút Erdélyben.  Aki akkoriban Sütővel beszélt, azt a szekusok  általában megverték. Edu megkérdezte magától: miként félhet ő egy kommunista országban kommunistaként? Aztán 1991-ben látta, ahogy Albániában ledöntik Enver Hodzsa szobrát, s a boldogságtól síró albánok között végképp eltemette magában a kommunizmust. Ennek folytatásaként  a  horvát függetlenség védelmében már vörös csillagos jugoszláv katonákra lőtt.

Miután egy rohamosztag parancsnokaként megsebesült és  leszerelték, ismét  újságíróként  járta (akkor már velem együtt)  a Balkán  frontjait. Úgy éreztem, külön útjai vannak és úgy viszi a bőrömet a vásárra, hogy én arról nem is tudok.

Vissza a hetvenes évekhez: a katonai elhárítás ügynökeként  négyszer találkozott Carlossal, a terroristával: amikor az  Ferihegyre érkezett, ő volt a tolmácsa, a segítője a határőrség részéről. Edu azt mondta nekem, ha gyanús alak érkezett, jelentett, aztán az illetőt követték az ügynökök.  De 1995-ben még azt állította, hogy a magyar katonai elhárításon túl nem fogadott el megbízást  sehonnan. Annyit árult csak el, hogy megkeresték. A Carlossal való kapcsolata  feltételezi, hogy a KGB látókörébe került, a magyarokon keresztül  dolgozhatott nekik is.

A titkosszolgálatok gyakran alkalmaznak újságírót, hiszen annak is  információt kell gyűjtenie. Szóval Edu újságíró lett, bejárta a fél világot, ott volt az Öböl-háborúban, s   nem hagyta ki Izraelt sem.  Zsidó származása  feltételezi a Moszaddal való kapcsolatát,  horvát  ezredesként jelenthetett a  horvát titkosszolgálatnak is.

Sok helyen jártunk. Az  albániai Vlorában a felkelés parancsnokánál is, ott  hallottam, hogy Edu hozzá, Budapestre hívja. Lefter Zani gerillavezérként kábítószerrel  kereskedett, és biztosan figyelték.  Évekkel találkozásunk után Olaszországban az utcán lőtték le.  Szarajevó még ostrom alatt állt, megérkeztünk, és   Edu ott elköszönt tőlünk néhány órára. Aztán egy dél-amerikai lapnak azt nyilatkozta  később, hogy a magyar-szerb határon folyó fegyverkereskedelemről adott át jelentést a bosnyák kormánynak.  Azon az úton is   lelőhették volna, és akkor én járok úgy, mint négy éve   Magyarosi, vagy az ír fiú. Úgy halok meg, hogy azt sem tudom, miért.

Egyszer kérdeztem, nem fél-e  titkosszolgálati kapcsolatai miatt,  és azt válaszolta: szerinte nem annyira veszélyes, nem tud annyit,  más kérdés, hogy egy dühös ember képes kárt okozni. Amikor együtt dolgoztunk, már lehallgatták.

Eduardo élete során kommunistából magyar nemzeti érzelmű katona, hívő katolikus  lett, majd a zsidó vallással való rövid találkozását követően az iszlámot választotta. Ezeket a váltásokat barátként, de még kollégaként is  nehezen lehetett  követni.  Én úgy láttam, néha maga idézi elő, hogy  összefüggésbe hozzák mindenféle híresztelésekkel:  az őszödi beszéd kiszivárogtatásával, a rendőrszékházra való rálövéssel, a tévészékház ostromával.

Már keveset tudtam róla, amikor állítólag felkérést kapott  Bolíviából, hogy  segítsen megszervezni Santa Cruz védelmét. A város vezetői a kormány és az  indián milíciák támadásaitól tartottak. A  WikiLeaks nyilvánosságra hozta a bolíviai amerikai követség  titkos táviratát, ami azt írta:  Edut a bolíviai titkosszolgálat szerződtette azért, hogy csapdát állítsanak az ellenzéki  csoportoknak, és utána azokat megsemmisítsék. A  titkosszolgálat küldhette a kommandósokat, hogy elvarrják a szálakat.

Eduardo vélhetően több titkosszolgálattal is kapcsolatban lehetett élete utolsó hónapjaiban, de  azt tapasztalatból tudom, hogy erről társai -  akik meghaltak vagy börtönbe jutottak a rajtaütés során -, semmit sem tudtak.  Edu ugyan mindig  szeretett mesélni kalandjainak részleteiről, de azt jól tudta, miről kell hallgatnia. Nem zárható ki, hogy a múltjában szerepet játszott valamelyik titkosszolgálat - kihasználta utazását   és szívességet kért a bolíviaiaktól,   akik aztán  elvégezték a véres feladatot.

Barátom volt és annak tartom ma  is, gyászom négy éve őszinte. De nem ismertem meg igazán sohasem,  nem ismerhette meg senki sem teljesen. Titkait  elvitte az ő Istene elé,   bírálatra és megbocsátásra.