Kovács Imre, egy fiú a pusztáról

A Habsburgok magyar ágának nevezett család Alcsúton a 20. század elejére mintagazdaságot alakított ki, a falu körüli pusztákon mezőgazdasági cselédek, bérmunkások éltek és dolgoztak. A faluhoz közeli Göböljáráspusztán lakóházak, gazdasági épületek, istállók mellé iskolát is épített a kegyúr, s itt dolgozott kulcsárként a Gyomáról származó Kovács Imre. Az első háború alatt ezredírnokként szolgált az alcsúti József főherceg keze alatt, gazdasági szakiskolát is végzett, s az arisztokrata nem volt rest megjegyezni nevét a törekvő szabad paraszti ivadéknak. Idősb Kovács Imrének és feleségének, Kék Karolinának, az uradalmi bognár lányának három gyermeke született: Imre (1913), Endre (1914), László (1912). Az édesapa 1922-ben meghalt, s Imre árvaházba került.

A történet csakugyan úgy kezdődik, mint egy mese, s aztán egy darabig úgy is folytatódik. A külsőre is csinos, magas, kék szemű fiatalember a pusztai iskolában tanulja a betűvetést, tizenegy éves korától a Protestáns Országos Árvaházban él, a Szegényház (!) téren, de már a Toldy Ferenc Főreáliskolában érettségizik. A Magyar Királyi József Műegyetemen kezdi meg tanulmányait, ám a Néma forradalom című szociográfiája miatt három havi fogház büntetésre ítélik 1937-ben, s más irányt vesz az útja. Újságíró lesz, mélyen elkötelezett a magyar vidék, a falu, a parasztság sorsa iránt, beleértve a nincstelen, jövőkép nélküli zselléreket. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén szónokol 1937. március 15-én, s csatlakozik a legendássá lett fiatal népi írók csoportjához, akik közül egyesek balosok, mások jobbosok lettek, s a háború, majd a kommunista hatalomátvétel után különböző vonalakon keresték helyüket.

Illyés Gyula, Féja Géza, Erdei Ferenc, Veres Péter, Szabó Pál, Szabó Dezső, Kodolányi János, Sinka István társaságában ír a magyar vidék állapotáról Kovács Imre. Látlelete keserű, szomorú, meglehetősen pontos. A szépirodalmi igényű, olvasmányos A néma forradalom mondatai keményen kopognak ma is. A könyvet többször kiadják, s Kovács Imre a politikához szegődik. Részt vesz a Nemzeti Parasztpárt megalakításában, 1947-ben még tárgyal pártja megbízásából az oroszokkal, de miután a nemzeti függetlenség mellett tör lándzsát, sorsa megpecsételődik. Nem felelt meg az úri Magyarországnak, a kommunistáknak mégúgy sem. Mikor a Független Kisgazdapárt vezető politikusát, Kovács Bélát letartóztatják, Kovács Imre lemond a Nemzeti Parasztpárt alelnöki tisztéről, s önként emigrál. Rövid nyugat-európai tartózkodás után az USÁ-ba települ, Washingtonban, New Yorkban él, amerikai feleségétől egy lánya születik, 1980-ban hunyt el.

Halála előtt így nyilatkozik forrón szeretett hazájáról, amely iránt mindvégig kínzó honvágyat érzett. „Magyarország olyan ország lett, amelyre ugyan még nem vágyom, de lehet, hogy már nem hagynám el” – olvasható Szabó A. Ferenc tanulmányában. Molnár M. Eszter, a Kovács Imre Társaság ügyvezetője könyvet írt Kovács Imréről Egy homo politicus Európában és Amerikában címmel, amely részletesen taglalja, s fotókkal illusztrálja ezt a magyar sorsot.

A néma forradalom a magyar vidék állapotáról fest sötét képet a Trianon utáni sokk és a világgazdasági válságtól sújtott időkben. Ma is felkavaró olvasni a sorokat, amely a szegénységben, tudatlanságban vergődő, földéhségtől szenvedő falusi, pusztai, tanyasi élet szereplőit mutatja be. A kivándorlás, az egykézés és a szektásodás fenyegeti a reménytelen milliókat. Kovács Imre valamiféle „magyar megoldást”, „harmadik utas” kilábalást remélt e sorból, politikusként is. A történelem azonban durván kettévágta személyes karrierjét, megakasztotta tenni akarását.  Példája ma mégis azé a vidéki fiúé, aki őserejével, akaratával és céltudatosságával kiemelkedik a nehézségek közül, s magas célokat tűz maga elé. Írásai a magyar népi szociográfiai irodalom maradandó értékei.