Hírek

2013.02.07. 17:13

Járóbeteg szakellátás: Velence is megtartja a rendelőt

Bicske mellett Velence is a rendelő megtartása mellett döntött. Még Ercsi határozata várat magára, ők a február 14-i ülésen tűzik ismét napirendre a témát. A minisztérium 15-ig vár választ.

Tribolt Lajos

A hét elején megírtuk, hogy a három önkormányzat, amely járóbeteg szakellátást végző intézményt felügyel, hogyan áll az állami átadáshoz. Így  Bicske mindenképpen meg akarja tartani a rendelőjét.

A velencei testület a hét elején ülésezett:  "A velencei önkormányzat képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény alapján kinyilvánítja azon szándékát, hogy a többségi tulajdonában lévő, Velencei-tavi Kistérségi Járó beteg Szakellátó Nonprofit Kft. által működtetett, közfinanszírozott járó beteg szakellátási feladat ellátását - 2013. április 30. napját követően is - folytatni kívánja, a feladatellátásban résztvevő önkormányzatokkal közös elhatározásban, az eredeti szerződéses feltételek változatlanul hagyásával.
Felhatalmazza a polgármestert, hogy döntésről a hivatkozott törvényben  foglalt tájékoztatási kötelezettséget az egészségügyért felelős miniszter felé teljesítse."

A fenti határozat így azt jelenti, hogy Velencén is megtartják a rendelőt. Egyetlen kérdés maradt, Ercsi. Ahogy azt már megírtuk, a településen február 14-én döntenek ebben az ügyben is, akkor, amikor a költségvetésről is határoznak.

özben a helyi vita folytatódik, például az önkormányzat honlapján. Úgy tűnik, a kormánypárti képviselők átadnák a rendelőt az államnak, a többiek vagy megtartanák, vagy nem tudnak dönteni. A helyzet azonban az, ha nem lesz önkormányzati döntés, például azért, mert a tartózkodások miatt nincs többség, az intézmény az államé lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!