Kulka Jánossal, Önételrajz című könyvéről

Szép kiállású első szakácskönyve a napokban jelent meg. Hinné az ember, egy Kossuth-, és Jászai-díjas, Kiváló és Érdemes művész egy ilyen könyvben biztosan fitogtatja kikezdhetetlen gasztronómiai kvalitásait és a legkevesebb, hogy nála alapanyag a sármány, meg a kardhal. Nos, nem. Az Önételrajz telis-teli van jóféle, mondhatnánk békebeli, nagyikonyhás receptekkel, a bundáskenyér, a házi lekvár, a csirkepaprikás fölötti nosztalgiázással. Megtűzdelve Kulka mai, nyaralásokhoz, baráti ebédekhez-vacsorákhoz kötődő, nagyon őszinte vallomásrészleteivel. Kiderül, hogy a III. Richárd-ot színpadon legendásan, díjnyertesen megformáló színész a konyhában gyakorlatilag mindent a nőknek köszönhet.

Kulka János Fehérváron is dedikálta könyvét (Fotó: Koppán Viktor Dávid)

- Mit ebédelt ma?

- Elmondom. A fehérvári kedves ismerősöm csinálta a menüt: egy elég jó salátából, sonkából állt, utána kitűnő fekete csokit kaptam és kávét. Tipikusan színésznek való ételsor, mert ha este játszanom kell, nem ehetek bele a világba.

- Hogy született meg az Önételrajz ötlete? A fülszöveg szerint nem is akart könyvet írni -- szakácskönyvet meg pláne nem.

- Valóban, eddig minden önéletrajzfelkérés-kísérletnek sikerült ellenállnom. Tulajdonképpen egyféle nyári kalandnak indult, egy neves gasztronómiai lap kért fel, szimpatikus volt, hogy nem étterembe cipeltek, hanem főzögethettem, s egy fotós lefényképezte. Nem is gondoltam a folytatásra. Annyira hozzá van szokva az ember színészként, hogy mások mondják meg, mit játsszon, hogyan viselkedjen a színpadon, hogy mikor valami sajátba kezd bele, elfogja a bizonytalanság...

- Ezek szerint a színész konyhai lélektanának lényege, hogy ott végre ő lehet az úr?

- Pontosan. Ott szabad lehet, azt csinál, amit akar. Persze sokszor használok szakácskönyvet én is, de nincs bennem görcs a mennyiségek porciózásánál. A fantáziámat követem.

- Ez egy pozitív könyv. Még azt sem írja meg, mit nem szeret enni. Van olyan?

- Be kell valljam, nincs. Bár a májat gyanakvással fogadom. De talán a korral jár, hogy manapság már adok esélyt olyan ételeknek is, amiket korábban elutasítottam. Alap volt, hogy csak olyan dolgok kerüljenek a könyvbe, amiket tényleg meg tudok csinálni és szeretem azokat. Az biztos, hogy egyre inkább a gyerekkorom ízei jönnek vissza: tarhonya, galuska, pörkölt.

Fotó: Koppán Viktor Dávid

- Kiderül a kötetből, hogy egy ideje paleo-étrendet követ. Mit kapott a változtatással?

- Nem tetszett, hogy tizenegy néhány kilóval több vagyok, s mivel ezen lehet változtatni, gondoltam, miért ne? Talán nem is annyira a hiúság, inkább a változtatás igénye dolgozott bennem. Kíváncsi voltam, le tudok-e mondani például arról, hogy esténként jó kis tésztákat főzzek magamnak... Persze nem volt könnyű, mert imádok kenyeret sütni, és sok ételhez azt nem párosíthatom. De a kérdésre válaszolva: energiát kaptam. S elmúltak a rossz kis bűntudatok is, hogy már megint teli hassal feküdtem le...

- A könyvben újra és újra visszatérnek a hölgyek, az asszonyok, akikről hangsúlyozza: ők tanították meg enni és főzni. A könyvvel kicsit vissza akart adni nekik valamit a sok kapott jóból?

- Örülök, hogy ezt mondja, s remélem, hogy így tényleg kicsit egyensúlyba kerültek a dolgok. Tényleg nem az volt az ambícióm, hogy most aztán jól megmutassam, mit is tudok még. Azt szeretném, hogy akit tényleg érdekel, találkozhasson a könyv által egy jókedvű, enni és élni szerető Kulka Jánossal.