Hírek

2010.05.25. 14:32

Gyermeknapra készülnek a csákvári foltvarrók

Meg sem pihentek a csákvári foltvarró szakkör tagjai a Vértes Múzeumban nyílt kiállításuk után, máris gyermeknapi meglepetéseket készítenek. A Tersztyánszky Ödön Sportközpontban június 5-én megrendezésre kerülő gyermeknapi rendezvényre készítenek igazolvány- és telefontartókat. A tervek szerint a szervezők ezekkel jutalmazzák a versenyeken, vetélkedőkön eredményesen szereplő gyermekeket.

Katonáné Venguszt Beatrix

- Mindenhol nagy örömmel fogadták a munkánk eredményét – erősítette meg társát Szabó Gyuláné. – Ez pedig arra sarkall bennünket, hogy még több, még szebb dolgokat készítsünk.

A szakkör vezetője, Véber Józsefné elmondta, hogy a foltvarró klubba tizenkét tag jár heti rendszerességgel. A klubot Szabó Józsefné hívta életre 2002-ben. Másodmagával indította el a szakkört, amely mára már több foltvarró kiállítást is maga mögött tudhat. Hivatásszerűen egyik tag sem tud varrni, mindent egymástól, illetve a foltvarrásról szóló szakkönyvekből tanultak. Eredetileg a művelődési házban találkoztak, de ennek épületét az önkormányzat eladta, így jelenleg az Esterházy iskola technika termében tevékenykednek.

- Sajnos nagyon kevés a fiatal közöttünk, pedig sok hasznos dolgot tanulhatnak ebben a klubban – mondta Kádárné Sánta Terézia.

Ezt meg is erősítette két fiatal anyuka, Knappné Puszta Rita és Magasiné Kudlik Mónika, akik kifejezetten azért járnak a foltvarrók közé, mert szép, a bolti árnál jóval olcsóbb, és ráadásul különleges, egyedi használati tárgyakat tudnak készíteni a gyermekeik számára.

A csákvári gyermeknapon a foltvarrók jóvoltából szép, igényes ajándékot kap minden gyermek, aki jó szerepel a versenyeken. Néhányan talán kedvet kapnak majd, és idősebb fejjel ők is a foltvarró klub rendszeres látogatói lesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!