Hírek

2009.04.25. 02:26

Kis zenekar, nagy cél

Székesfehérvár - Nem akarnak nagy babérokat learatni a jótékonysági koncertre összegyűlt zenekarok, de a városban próbálják minél jobban megismertetni magukat.

Tóth Péter

Ezelőtt felvidéki iskolásoknak gyűjtöttünk pénzt tankönyvre, most újra eljött a jótékonykodás ideje - Borbás Gábor, a Tűzvonal együttes alapítója mondja ezt, amikor a kemoterápiára szorult kislány, Németh Zorka javára szervezett koncertről kérdezem. Nem ők lesznek az egyetlen fellépők - négy másik bandával együtt zsúfolt lesz a program május 2-án A Szabadművelődés Házában. 
- A minap egy fiatal rocker jött be hozzám azzal, hogy ők is szívesen jótékonykodnának - Faragó Péter, a Passz együttes vezetője őket már nem is tudta bevenni maguk mellé. Pedig vannak jelentkezők: sokan hajlanak arra, hogy ingyen játsszanak, egyáltalán nem csak a promóció kedvéért. A Passzt még az év elején kereste meg a közönségből valaki, hogy segítsenek a szervezésnél, Faragó Péter kisfiának pedig épp Zorka volt a bölcsődéstársa. Sör a koncert után, egy finom pizza az asztalon, a benzinpénzt pedig csak összekalapozza valaki - múltkori bándi koncertjük honoráriumát veszi számba a zenekarvezető. Nem is igen panaszkodnak emiatt, jó néhány év alatt nagyjából megtapasztalták már, mit várhatnak el a házigazdáktól. 
Egy kocsmában vagy egy kultúrházban általában még fizetnek is a zenekaroknak, de manapság már sehol nem lehet biztosra menni. Sorolja is Faragó a kirívó példákat: Budapestre hívtak meg úgy bandákat, hogy a fellépésért pár tízezer forintot kértek tőlük, cserébe megkaphatták a jegybevétel egy bizonyos százalékát. Ezen már csak az tesz túl, amikor honoráriumként egy jegytömböt adnak a bandák kezébe - mondván, adják el magukat, ha tudják...Valahol téved az, aki úgy gondolja, hogy a kis zenekarok mindenáron hírnevet próbálnak szerezni maguknak.
 - Igazán azokat szeretnénk elérni, akik szeretik ezt a fajta zenét, mégsem hallottak még soha rólunk - így Faragó, amikor arról kérdezem, kikből is áll a közönségük. A Passz még a 90-es években gyakran zenélt Fehérváron, ötéves szünet után 2005-ben alakultak meg újra. A rockereknek túl alternatív, az altereknek túlontúl rock - saját zenéjüket nehezen is tudnák pontosan körülírni. Néhány dalukat feltették a honlapjukra, demo minőségű felvételekből eddig is kiadtak már jó néhányat, a koncertszervezők némi jóindulatára azonban gyakran rászorulnak...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!