Az ötkarikás dobogó felé vezető út

2021.08.22. 13:00

Vörös Zsuzsanna igazgató és Tóth István érthetően elégedett az elmúlt időszak eredményeivel

Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni dia­dala után Kovács Sarolta a közelmúltban Tokióban lett bronzérmes a női öttusázók egyéni versenyében. Mindketten a Volán Fehérvárt képviselték a sportvilág egyik legnagyobb eseményén.

Horog László

Vörös Zsuzsanna igazgató és Tóth István, az Alba Volán SC elnöke érthetően elégedett az elmúlt időszak eredményeivel

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Tóth István, az Alba Volán SC elnöke érthetően büszke és elégedett, a sportvezető Vörös győzelménél társelnökként tevékenykedett, a jelenben pedig a klub első embere.

Ha nem üt be tavaly tavasszal a világjárvány, a fehérváriak két versenyzővel szerepeltek volna a japán fővárosban

– Az öttusázók sikertörténete alapvetően Kulcsár Antal edzőként való színre lépésével kezdődött. Addig is voltak sikerek: Pozsonyi András és Demeter József, később Katona Ferenc szép eredményeket hozott, az áttörés Tóni szisztematikus, következetes és konok munkája nyomán következett be. A kilencvenes évek második felétől már eredményekben is megmutatkozott az új szemlélet, a fehérváriak egyre mutatták meg magukat a világversenyeken. Az utánpótlás nevelésében példaértékű munka folyt, akadt olyan időszak, amikor a tanfolyami rendszert is figyelembe véve ötszáz gyerek sportolt nálunk. Az eredmények folyamatosan jöttek. Vörös Zsuzsa 1999-es margitszigeti győzelme örökre emlékezetes a világbajnokságon, aztán két sikertelen év következett számára, Sydney-ben a 15. helyen végzett, pedig esélyesként utazott a világ túloldalára, az egy évvel korábbi vb-aranya után 2000-ben Európa-bajnok lett Fehérváron. Ausztráliában nem jött össze a jó eredmény, sőt, két évig nem találta a helyét, aztán minden megváltozott, a 2004-es athéni olimpiára úgy ment ki, hogy az előző két évben 11 versenyből tízet megnyert, mindössze egyszer lett ezüstérmes. Ezt a sorozatot azóta sem produkálta senki. Az athéni játékokon magabiztosan nyert, nem volt kérdés, ki szerzi meg az aranyérmet, Székesfehérvár első és egyetlen utolsó ötkarikás diadalát.

– Hatalmas élményt jelentett a főtéren kivetítőn nézni több száz fehérvári sportbaráttal az utolsó tusákat, a lovaglást és a futást. Más rendszerben zajlottak a küzdelmek, minden számban jót nyújtott, a lovaglás után magabiztosan vezetett. A szurkolókkal azt beszéltük, ha nem esik el, nem lehet elvenni tőle az aranyérmet. Óriási, felemelő élmény volt, mikor a magyar zászlóval átszakította a célszalagot. Komoly feszültségben vártuk a finálét, előtörtek az érzelmek, a nejem tréfásan meg is jegyezte, a két gyermekünk születésénél nem érezte rajtam ezt a meghatottságot. Nagyszerű időszak volt ez a sportklub életében, ugyanis ekkor lett itthon egyeduralkodó a jégkorongcsapatunk, Ocskay Gábor vezetésével. Háromszor rendeztük meg a Kontinentális Kupa fináléját, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben, majd megkezdtük az osztrák bázisú EBEL-ben, ez a kaland az­óta is tart. Azzal, hogy szerencsét próbáltunk, utat törtünk, a magyar hoki felemelkedésében hatalmas szerepünk volt. Ebben az időszakban fogalmaztam meg társadalmi sportvezetőként, nagy és felemelő dolog három olyan profi sportvezetővel együtt dolgozni, mint Sárvári László ügyvezető, Ocskay Gábor és Kulcsár Antal.

Vörös Zsuzsanna igazgató és Tóth István, az Alba Volán SC elnöke érthetően elégedett az elmúlt időszak eredményeivel
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az öttusázóknál Vörös mellett közben felnőtt Horváth Viktor, Máthé Vivien, akik világversenyeken is bizonyítottak. Horváth 2007-ben Berlinben egyéni világbajnok lett, Máthé sem tétlenkedett, Pekingbe azonban csak tartalékként utazhatott, ugyanis szintén egyesületünk versenyzője, a Kaposvárról 2006-ban Fehérvárra kerülő Gyenesei Leila indult Zsuzsa mellett egyéniben. A négy magyar öttusázóból tehát három volános volt, ugyanis Horváth Viktor is színre lépett a fővárosi Balogh Gábor mellett.

– Nem felejtem, 2010-ben junior vb-t rendeztünk, a hagyományokat folytattuk – amihez azóta is tartjuk magunkat –, ekkor történt meg egy szimbolikus generációváltás, az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Vörös Zsuzsa átadta a stafétabotot a korosztályos vb-n induló Demeter Bencének, Demeter Gergelynek és Kovács Saroltának. Saci és Bence aranyéremmel bizonyított egyéniben, Geri csapatban szerepelt jól. A nagy generációnk tagjai, Vörös, Horváth, Máthé és Gyenesei abbahagyta, előbbi maradt a klub kötelékében, először az utánpótlás nevelésében, később a teljes szakosztály irányításában vállalt és vállal szerepet.

Kovács 2012-ben a londoni olimpián már szóhoz jutott, Demeter Bencének is volt esélye, hajszállal maradt le az indulásról. A következő években is ott voltak a legjobbak között, Saci 2016-ban egyéni világbajnok lett Moszkvában, majd utaztak a riói olimpiára, ahol a középmezőnyben végeztek.

– Nem volt szerencséjük a lovakkal Brazíliában, emiatt nem lett szebb az eredményük. Az utóbbi években akadtak tehetséges fiataljaink, akikhez nagy reményeket fűztünk, de különböző okok miatt nem tudtak kiteljesedni. Fröhlich Tamás, Málits István, Harangozó Bence és Kalincsák Eszter ott volt az élvonalban, büszkék vagyunk rájuk is. Örültünk, amikor Kovács és Demeter a 2019-es Eb-n Angliában megszerezte a kvótát, itthon csak ők rendelkeztek indulási joggal. A tokiói olimpiához érkezve azonban a pandémia miatt felborult minden, egy évvel tolódott a verseny megrendezése, ez sajnos Bencét érintette hátrányosan, tavaly ősszel elkapta a koronavírust, később a felkészülését sérülések hátráltatták, végig volt esélye, de aztán sajnos nem vehetett részt a játékokon. Kovács ott volt, tulajdonképpen mesébe illő körülmények között, három hónappal korábban elkerülhetetlen porcműtétet hajtottak végre, aztán megkezdte a könnyített edzéseket, néhány nap múlva erős fájdalmakra panaszkodott, trombózist kapott, emiatt a további karrierje is veszélybe került. Ebből a lelki és fizikai összeomlásból sikerült fantasztikus akaraterejével, valamint az edzők remek munkájával felkapaszkodnia. Hatalmas bravúrral bronzérmes lett, ami a szememben arannyal ér fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!