Párizsban van eltemetve

Egy különc hölgyként is megöregedhetett volna Kétszáz éve született Teleki Blanka. Születésének napja a köztudatban július 5-e, édesapja naplójában azonban július 3-a, csütörtök van bejegyezve. A martonvásári kastélyban kiállítással emlékeznek erre a napra. vegesné dr. Hornyák Mária öt éve járt utoljára a Nagybányától és Koltótól nem messze fekvő Kővárvidéken, a hosszúfalvi kastélyban, ahol Teleki Blanka született. Aki elrejtve él, az jól él - olvasta a siralmas állapotban lévő kastély kapuján, Teleki Blanka visszahúzódó, emberektől elzárkózó életet élő édesapja íratta fel oda. A kiállítás nyitó képei ezt a kastélyt mutatják be az eredeti állapotot, a második világháború előtti időszak gazdag műkincseit felvonultató kastélybelsőt, majd a hetvenes és a kilencvenes évek komor lepusztultságát. Hornyák Mária úgy tudja, utolsó látogatása óta a kastélyt egy vállalkozó vette meg, aki a lyukas tetőt megjavíttatta, az omladozó falakat újravakoltatta, de megtagadta a múlt ráhagyományozott örökségét leverette az oromról a Teleki címert. A következő vitrin Teleki Blanka művészi szárnypróbálgatásait mutatja be. Kevés ismert műve közül azon néhányat láthatjuk itt, amelyekkel sógora, de Gerando ágost könyveit illusztrálta. - Teleki Blanka nem volt rossz festő, de nem is volt át-ütő tehetség. Pedig áldozatot hozva érte, életét a művészetre tette fel, emiatt nem ment például férjhez. Igazi sikereket a képzőművészetben nem ért el. Se művészi elismerés, se család, emiatt került válságba az akkor negyvenéves asszony élete - mondta róla élete kutatója, Üvegesné dr. Hornyák Mária. Sokszor azonban éppen kudarcok kellenek ahhoz, hogy az ember igazi céljait megtalálja, Teleki Blanka is talán emiatt szánta rá magát nőnevelő intézetének megalapítására. A haza és haladás jegyében zajlott a reformkor, Teleki Blanka pedig úgy gondolta, a nőket is ennek megfelelően nemzeti nevelésben kell részesíteni - vezetett a következő vitrinhez a kutató. - Itt láthatjuk a Pesti Hírlap 1845. december 9-ei számát, amelyben - igaz nem saját neve alatt, hiszen egy nő abban az időben egy újságban vezércikket nem írhatott -, de egy főrendi hazafi aláírással szózatot intézett nemzetéhez a magyar főrendű nők nevelése ügyében. 1846 nyarán nyitotta meg nevelőintézetét. Célja az volt, hogy a mai budapesti Szabadság téren álló intézetben korszerűen nevelt, az akkor hagyományos társasági német és francia nyelv helyett magyarul kitűnően beszélő, a nemzet iránt elkötelezett úrilányokat neveljen. Az addig külföldi nevelőnőkre bízott úrilányokat intézetében magyar népdalokra tanította, magyar költők verseit szavalta nekik, többek között Vörösmarty Mihály Szózatát is. A forradalomig itt tanított magyar történelmet Vasvári Pál, érdekesség, hogy ő levélformában kérte a házidolgozatokat növendékeitől. Az itt kiállított dolgozatokból láthatjuk, hogy a rajongásig szeretett, akkor húszéves költő, egyik alkalommal rózsás levélpapíron kapta meg Hannibál és Hunyadi János életének összehasonlítását. Mindent egybevetve az itt folyó munka a neveléstörténetben csak kicsiny epizód volt, viszont fontos forradalmi tett. Bizonyítható például, hogy 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén tartott ünnepséggel egyidőben Teleki Blanka tanítványainak már elszavalta Petőfi Sándor ver-sét, a Nemzeti dalt. Az utolsó két vitrin már a forradalom és az azt követő meghurcoltatás története. Teleki Blankát nem nőnevelő intézete, és nem is az 1848-as forradalomban játszott szerepe miatt ítélték várfogságra, bár a szabadságharc leverését követő pálfalvi önkéntes emigrációjában tudvalevő, hogy rejtegetett bújdosókat, és pénzzel is segítette ébren tartani a forradalom eszméjét. Testvérével, a francia emigrációban élő Emmával folytatott levelezése vezetett oda, hogy a hatóságok 1851-ben tíz évi fogságra ítélték, amit a legkegyetlenebb várbörtönben, Kufsteinban töltött le. Hornyák Mária járt ott, de Teleki Blanka cellája éppen zárva volt, kárpótlásul az egyik őrtől kapta az itt kiállított kézzel készített szöget, és néhány onnan való kődarabot. Az itt látható lepedővászonra festett verset is Teleki Blanka írta. Ezt egy korábban szabaduló rab a derekára csavarta, úgy csempészte haza. Az utolsó szobát, amelyben Brunszvik Teréz és Teleki Blanka ereklyéi láthatók Pletser Tamás gyűjteményéből rendezték be. A korabeli bútorok, festmények, dagerotípiák, használati tárgyak idézik azt az asszonyt, aki nem hősnőnek született, de azzá vált. Az életét kutató Hornyák Mária apja és testvére levelezéséből, naplóiból tudja, hogy egy kiábrándult, önző, magát sikertelennek tartó asszony kapott mentőkötelet a nőnevelő intézet létrehozásával - Így találkozott Vasvárival, és a forradalommal. Ha ez nem történik meg, Blanka egy szürke, különc hölgyként öregszik meg, és neve nem kerül be a történelemkönyvekbe. Teleki Blanka nagysága a kutató szerint abban áll, hogy azt az utat, amit elkezdett, következetesen végigjárta. Kérhetett volna kegyelmet, és feltehetően meg is kapja, de amikor ezt említették neki, azt válaszolta Nem tudom, mi az. Úgy érezte, hogy aki hazafiasságra nevelte növendékeit, nem hunyászkodhat meg a haza ellenségei előtt. Pedig az írásokból tudjuk, ő is félt, hiszen elájult, amikor fekete drapériával vonták be a termet, ahol ítéletét hirdették ki. Teste gyönge volt, de a lelke erős. Számomra itt kezdődött Teleki Blanka nagysága.