Festmények, rendelésre

Művészt viszont  nem sikerült fölfedeznem. A  15, kormányzati megrendelésre készült festményt   fanyalgással fogadta a szakma egy része, illetve a kiállításmegnyitók maroknyi törzsközönsége. Amikor a képeket még a vernisszázst megelőzően megnéztem az interneten, a  bélyeg nagyságú reprodukciók láttán engem is némi  idegenkedés fogott el. Túlságosan didaktikusnak, plakátszerűnek tűnt némelyik. Somogyi Győző munkája azonban elsőre megtetszett. Persze, mondhatjuk, neki könnyű dolga volt: a megtisztelő felkérést elfogadva sem kellett mást és más hogyan festenie, mint egyébként. Az utóbbi másfélszáz évünk történetének első világháborús fejezetét a magyar  huszárok önfeláldozó  gorodoki lovasrohama által jelenítette meg...

A festményeket a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban életnagyságban  megpillantva, s  hosszabban elidőzve előttük azonban megváltozott a véleményem. Az persze nem vitás, hogy a feladat egy olyan korban, amely mindent relativizál, nem egyszerű. És  megoldani sem sikerült mindenkinek egyforma jól. Viszont van néhány telitalálat is. Például, amikor Szinte Gábor a budai kertvendéglő idilljével példázza a dualizmus korát, vagy  Rényi Krisztina Kádár-kori allegóriája a magában sakkozó pártfőtitkárral, aki Pravdából hajtogatott csákót visel a tarkójára tolva. Ott van aztán Korényi János az október 23-ai lovasrohamot megidéző  képe a police mezes, a sárkány helyett szűzet ledöfő Szent Györgyről, aki,  ugyebár,  a rendvédelmi erők hivatalos „patrónusa”...