A Mits család neve egyet jelent a zenével

Sokan azt gondolhatjuk, mindhármuknak egyértelmű volt, milyen utat szánt nekik az élet. Éppen ezért talán furcsa, de Péter fiatalként nem a zenei pályára készült. Érettségi után tengerésznek szeretett volna állni, terveit viszont nem az a tény hiúsította meg, hogy Magyarországnak nincs tengere. Szívizomgyulladása miatt egészségileg nem volt alkalmas a pályára. Mindeközben viszont zongorázni tanult Hellenbach Dénestől, a bazilika kántorától, így „B tervként” jött az ötlet: „Akkor elmegyek énekszakra”. Ám ez sem ment olyan egyszerűen, mert szolfézs- és egyéb ismeretek hiányában nem sikerült a felvételi. Ez azonban már elegendő lendületet adott, hogy a következő évben Kneifel Ferenctől tanuljon többek között zeneelméletet.

A felkészítésnek köszönhetően aztán Péter sikeres felvételit tett, majd megkezdte énektanári pályafutását: – Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy a fiúk édesanyját megismertem, hiszen különben sosem jutottam volna Pátkára képesítés nélküli nevelőként – tűnődött Péter.

Gergő és Marci számára egyenesebb út vezetett a zenei pálya felé, mint édesapjuk esetében. Gergő négyéves volt, amikor óvodásként az általános iskolások között tanult furulyázni. Később, az ének-zenei iskolában kezdett ismerkedni a csellóval, amiben Pillár Zsuzsa nagy segítségére volt. Majd együtt nőtt vele a hangszer, és nagybőgőzni tanult Vörös Tamástól, ekkor lépett be életébe a dzsessz is.

– Akkor egy egészen más világ nyílt ki számomra. Bár a legfontosabb a zenehallgatás. Mi otthon válogatottan jó zenéket hallgattunk apának és Vörös Tamásnak köszönhetően. Úgy gondolom, ez volt a legfontosabb alap, olyan dolgok tornáztatták a fülünket, amelyek minőségi elvárást adnak a mai napig – emlékezett vissza. A nagybőgőt a basszusgitár követte, amely aztán végleges szerepet kapott Gergő életében.

Nem szülői nyomás hatására választották a zenei pályát

Testvéréhez hasonlóan Marci is négyévesen kezdett furulyázni, és ez a hangszer a mai napig jelen van életében. Néhány évvel később vágott bele zongoratanulmányaiba Somorjai Ferenc keze alatt, akitől klasszikus zenét tanult.

– Emlékszem, Somorjai Feri bácsinál minden órán olyan egyest kaptam, hogy kiszakadt az ellenőrzőm. Ugyanakkor amit zongorán tudok, azt csak neki köszönhetem – emlékezett tanítójára Marci. Kiemelte Horányi Ottília nevét is, hiszen tőle rengeteget tanult a zeneelméletről. Alig múlt tízéves, amikor oboázni tanult Kisteleki Győző óráin, majd 12 évesen megkapta első szaxofonját, amely azóta is a fő hangszer szerepét tölti be életében.

– Nagyon korán kezdtünk el zenét tanulni. Nem mindig önszántunkból ültünk le a hangszer mellé, de azt gondolom, a szülői és a tanári szigor nélkül nem megy, ha valaki komolyan szeretné csinálni – mesélte a kezdetekről. Marci hangsúlyozta, a zenetanulás rendszerességet kíván, ami az ő életükben maximálisan jelen volt. A fegyelemre viszont csak bizonyos ideig van szükség, hiszen ahogy mondja: 13-14 évesen már éjjel-nappal a zeneszobában volt és gyakorolt.

Hogy a fiúk előtt volt-e más út, mint a zene?

Édesapjuk úgy emlékszik, már kamaszkorukban látszott az elszántságuk és a tehetségük. Csak annyit kért tőlük, érettségizzenek le, nem az volt a lényeg, milyen eredményekkel: – Az volt a lényeg, ez az út, és nem más. Kitekintések előfordultak, de egy percig nem vettem komolyan, hogy Marci kamionsofőr szeretne lenni. Nem szerettük volna őket befolyásolni, de az édesanyjukkal úgy gondoltuk, ének-zenei iskolában tanuljanak, az nem lesz kárukra. Nem kell, hogy zenészek legyenek, de ha mégis tehetségesek lesznek, akkor legyen meg a lehetőségük minél előbb elkezdeni a képzést, amire majd építhetnek – mesélte Péter. A harmadik generáció is lassan a nyomukba lépett, hiszen Marci kisfia és Péter legkisebb gyermeke is tanul zenélni.

Marci, mint mondja, nem befolyásolta gyermekét: – Jött velem koncertekre, és mindenáron zenélni szeretett volna, most basszusgitározni tanul. Tőlem viszont nem igazán fogadja el a tanítást, ami lehet, hogy természetes, és nem is akarom erőltetni. Száz százalékban élvezi a zenét, és úgy látom, van hozzá tehetsége. Nagyon örülnék, ha ő is zenész lenne, de majd meglátjuk.

Péter kisfia jelenleg dobolni tanul, amiben édesapja szerint tehetséges: – Most azt látom, amit a másik két fiúnál, mikor ennyi idősek voltak. Semmi erőltetés nincs benne, de ezt most nagyon szereti.

A család közös zenéléséről Gergő elmondta: – Amikor ott vagy, és ez megvalósul, az jó dolog. Viszont valószínű, nekünk ez természetes, elképzelhető, hogy kívülről nézve ez magasztosabb dolog, mint ahogy belülről megéljük. Édesapja hozzátette, ez azért is lehet, mert a fiúk már túlnőttek rajta a saját hangszerükön: – Ha én is dzsesszzenész lennék, többet tudnánk együtt játszani, e tekintetben nem pendülünk egy húron – zárta gondolatát Mits Péter.