40 éve rock zenében a sláger gyáros Korál zenekar

A Balázs Fecó által vezetett csapat sok néző előtt, a 40 évhez illő műsort mutatott be. Lehetett emlékezni a tovaszáguldott évekre, félénken meg lehetet fogni a mára megállapodott hajdan nagy szerelem kezét, kötelező volt emlékezni az ifjúságra. A nézőtéren helyet foglalók, állva csápolók, ülve ringatózók tudják, hogy tudták „Ne állj meg soha már”, mert helyben jársz, jó volt kérni, ha bánat ért, hogy „Anyám, vigasztalj engem”, és akik ezt kérték, azok most anyaként vígasztalnak. A koncert előtt Dorozsmai Péter telefonált, Fischer László beszélgetett a csapat új gitáros énekesével, Kiss Zoltánnal, Balázs Fecóval is az első szóra – a nagyon régi ismeretség okán – azonnal diskurálni kezdtünk. A „negyvenesek” beszéltek magukról, a zenekarról, a tovarepült időről.

Balázs Fecót emlékeztettem régi önmagára, amikor hosszú hajjal, egyik kezét a magasba emelve, a másikkal a billentyűket masszírozva énekelte az igét.

-Csak az évek múltak el, a többi nem. Mindig úgy megyek ki a színpadra, mint az általad említed rég volt dunaújvárosi bulin, csak a hajam nem lóg már a szemembe. Negyven éve elindultunk Hazafelé, ez volt a dal, amit Földes Lacival, Hobóval együtt írtunk. Mindig hazamegyünk, akár Ausztráliából, mint tettük tavaly, akár Fehérvárról, mert itthon vagyunk otthon. Átvitt értelemben is hazaértem, hiszen 1967-ben a Neotonban kezdtem a pályát hivatásszerűen. Akkor nem gondoltam, hogy ez életre szóló kaland lesz, jól választottam a komoly zenével szemben. Pedig de sokan mondták, hogy ez a beatnik dolog, a hosszú haj, ahogy jött, hamar elmegy. De lám, már eltelt 50 év, igaz, az akkori életérzés elmúlt, de nem miattunk...!

Fecónak az elmúlt 40, 50 év alatt volt két felesége, egy infarktusa, büszke fiatal fiára, családtag a kedvelt kutyája. Ha visszanéz, elégedett?

-Igen. Ötven éve azt tehetem, amit szeretek, ami az életem. A Jóisten és a szerencse révén mindez megadatott. Ma, a szegény világban Székesfehérváron elővételben eladtak ezer jegyet, ez mag önmagáért beszél!

Fischer László alapító tag volt, szerzőkén, gitárosként élte népszerű napjait, bár ma már kissé visszafogottan.

-A rock zene vigasz, különösen a mai világban, ahol nem feltétlen kell tudni zenélni ahhoz, hogy valaki zenész, mi több, sztár lehessen. Azt az utat járjuk, amit a hetvenes években elkezdtünk, nem térünk le arról. Hogy nincsenek új dalaink? Úgy vettük észre, a közönség a régi nagy slágereinkre vevő. Együtt öregedtünk meg, a mai fiatalok a saját korosztályukból választanak sztárokat, változik a világ. Megmaradtunk Korálnak, és ezen nem is változtatunk – jelentette ki.

-Ha kevesebbet is koncertezek már, de folyamatosan a zenében élek, igaz, a hangstúdiómmal a háttérben a helyem. Ezzel együtt is kitágult a tér a számomra, a dobolás mellett felépítettem a stúdiómat. Szép volt a 40 évünk, jó hallani másoktól azokat a dalokat, amelyeket írtunk, sikerre vittünk, és klasszikussá váltak. Jönnek a koncertjeinkre a kortársaink, szerencsére a gyerekeikkel együtt – így Dorozsmai Péter.

Mit mond a csapat legfiatalabb tagja, Kiss Zoltán?

-Még mindig megbizsergek, amikor felmegyek a színpadra, hogy, jaj de jó, a Korál zenekarral tehetem mindezt. Tízéves korom óta vagyok Korál rajongó, most már nem kívülről, hanem belülről élem meg a dalokat – közölte.

Véget ért a koncert, a fények kihunytak, meg lehetett nyugodni. És mindenki elindult -Hazafelé...