Egy húron pendül álmaival Romanek Gergely

Hétéves korod óta gitározol, édesapád hangszerkészítő. Gondolom, a családi közeg egyenesen vitt a zenei élet felé. Miért éppen a gitár? 

- Sosem felejtem el a napot, amikor édesapám a kezembe adott egy gitárt, és feltette a kérdést, hogy szeretnék-e gitározni. Azóta gitározom, ennek már 33 éve. Mivel édesapám hangszerkészítő mester, így a zenébe, a hangszerek világába gyakorlatilag beleszülettem, soha meg sem fordult a fejemben, hogy mással kellene foglalkoznom, mint zenével. A szüleimnek rengeteget köszönhetek, mindig támogattak a zenei pályán, kérdés nélkül. Szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak. Klasszikus gitározással kezdtem, 11 évig tanultam komolyzenét, de 9 éves koromtól már az ország akkori legfiatalabb gyermekzenekarában játszottam. Többször szerepeltünk tv-ben, volt, hogy például a Republic előzenekaraként már akkor is több ezer ember előtt léptünk fel. Amikor ennek vége lett, már Velencére költöztünk. Később jöttek a gimis zenekarozások, akkoriban ennek még nagy varázsa volt.

A saját zenekart testvéreiddel alapítottad, de számos más együttesben is játszottál. Miért jelentkeztél a Hooligans meghallgatására? 

- Az első igazán komoly zenekart a testvéreimmel alapítottam, ez volt a Romanek Airlines. Két nagylemezünk, néhány klipünk jelent meg, és sikerült bejárni akkoriban 2009-2013 között az ország nagyobb fesztiváljait. Olyan zenekarok előtt játszottunk, mint például a Supernem. Néhány rádiós játszást, MTV-rotációt sikerült még öszszehozni. A Romanek Airlines feloszlását követően megalapítottuk a Mamazonas együttest Mohai Győzővel és Jámbor Bélával, akik Székesfehérvár és az ország legkiválóbb zenészei közé tartoznak. Győző tragikus halálával azonban ennek a történetnek sajnos vége szakadt. Nagyon hiányzik a mai napig. Nemrégiben egy új zenekarba is belevágtam, Romanek fedőnévvel. A szerzői énem ebben tudom megvalósítani. Győző fiával, Mohai Szabival és egy másik tehetséges barátommal, Szilágyi Lacival karöltve alkotunk. A Hooligans zenekar meghallgatására nem én jelentkeztem, hanem ők kerestek meg engem, de egyébként biztosan jelentkeztem volna rá. Az ACid/DC zenekar tagjaként léptem fel előttük az elmúlt nyáron az Agárdi Popstrandon. A Hooligans tagjai a színpad melletti lépcsőről nézték végig a koncertünket. Elmondásuk alapján nagyon tetszett nekik a zenei és színpadi teljesítményem, ennek okán kutattak fel végül. Óriási megtiszteltetés és egyben hatalmas felelősség is, hogy végül rám esett a választásuk. Igyekszem a lehető legjobbat adni, hogy méltó módon képviselhessem ezt a nagy múltú és sikeres zenekart.

Mennyiben és hogyan írta át a terveidet az, hogy téged választottak? 

- A terveimet semennyire, hiszen mindig is ezt terveztem. Az életvitelemet azonban most természetesen teljes mértékben fel fogja borítani ez a vállalás, de abszolút pozitívan, és bizakodva tekintek a jövőbe. Nyilván toleráns családi háttér kell ehhez, de a feleségemtől szerencsére megkapom mindezt, tudja, hogy mire mondott igent, amikor összeházasodtunk. A támogatásáért nagyon hálás vagyok, mindig mellettem állt. A családom az első, eddig is mindent megtettem értünk, ez a továbbiakban sem lesz másképpen. Számomra pedig nagyon fontos, hogy a kisfiam egy olyan édesapát lásson maga előtt, aki kitartott az álmai, vágyai mellett.

Pedagógusként is dolgozol, Pusztaszabolcson. A gyerekek szemében nyilván nagyon menő tanár bácsi lehetsz. Mit mondtál nekik? Hogy fogadták? Mennyiben érinti ez a változás a tanári pályafutásodat? 

- Mintegy 11-12 éve vagyok a tanári pályán. Ezt is a szüleimtől örököltem, hiszen ők is pedagógusok. A tanítást mindig nagy szeretettel és odaadással végeztem, sok élményem, sikerélményem van, szerencsére. Sok tanítványommal a mai napig kiváló baráti viszonyom van, és az élet - például a zene területén - újra összehozott bennünket. Segítjük, bátorítjuk egymást. A gyerekek nyilván látták, olvasták a történteket. Voltak akik pityeregtek, de alapvetően nagyon örültek! Az iskolai jelenlétemmel kapcsolatban egyelőre nem tudok még sok mindent mondani, egyelőre tanítok tovább, ha pedig már nem fér bele az életembe, és nem tudok egyenes háttal bemenni a munkahelyemre, akkor átgondoljuk a további lépéseket. Egyelőre maradok a katedrán. Azonban alapvetően most a zenekarba való emberi, szakmai beilleszkedésem a prioritás.

Február 11-én már te is ott leszel a Hooligans-koncerten? Milyen érzésekkel vágsz bele ebbe a kalandba? 

- Februárban már én állok a színpadra, készülünk nagy erőkkel, hogy a lehető legjobbat tudjuk nyújtani a közönségnek. Bízom benne, hogy elfogadnak majd, és méltó utódja leszek Késmárki Zsoltinak. Akinek nagyon sok sikert és sok szerencsét kívánok az életben!