Citera és élet, adj és ne sajnáld! – Magyar Mária Magdolna már hetvennél is több citerát készített

Miért pont a citera?

– Huszonöt évvel ezelőtt kezdtem citerázni, amikor leszázalékoltak, és nem tudtam mit kezdjek magammal. Indult egy angol nyelvtanfolyam, beiratkoztam. A szomszéd teremben gyakoroltak a citerások, így az angolról lemaradtam és hozzájuk csatlakoztam. Nagyon tetszett a citera, szerettem volna játszani, de a vezetővel nem szívtunk egy dohányt. Nem bántottuk egymást, csak nem működött a dolog. Akkor szereztem egy nagyon rossz hangszert, azt vertem, de nem „úgy” szólt. Akkor csináltam egy másik ugyanolyat.

Miként tudott magától citerát készíteni?

– A szakmám vasesztergályos, egy javítóműhelyben dolgoztam. Csináltam mindent a csettegőtől a szalagfűrészen át a traktorjavításig.

Azt mondja, könnyű volt a citerát összerakni?

– A műszaki részt. Régi szekrények hátulját szedtem szét, abból lett a citera nagy része. Öreg fákat szereztem, vasfűrésszel, kézi fűrésszel kifűrészeltem, kifaragtam, szép lassan összeraktam: csináltam egyet, ami ugyanolyan rossz volt, mint az előző. Egy citerás, Feri bácsi eljött, megnézte, azt mondta, hamis. Elmagyarázta, mi a gond. Mondtam neki, „kőne” csinálni egy jót, azt válaszolta: itt az enyém, másold le! Lemásoltam, és az már egészen jó lett. Azután összesen 74 citerát csináltam a mai napig.

Hol vannak most ezek a hangszerek?

– Nagy részét eladtam, van belőlük Belgiumban, Németországban, Ausztriában, Szerbiában, Erdélyben, Böjte atyánál is több.

Az atyának ajándékba adta?

– Természetesen! Történt egy kedves eset. A gyerekeknek mutogattuk a citerákat, volt ott egy 13 éves kislány. Az intézetben lakott, azt mondta, hogy mindig kapnak zsebpénzt, azt ő majd összerakja, és ha jövőre Pestre jönnek, majd vesz egy citerát tőlem, akkor már ki tudja fizetni. Megfogtam a kezét, kimentünk a buszhoz, fogtam egy citerát, neki adtam: tessék, ez a tiéd! Nagyon boldog volt. A nevelőnő azt mondta, amíg a kislány ott lakik, addig az intézeté lesz a citera, ha elmegy, viheti magával, a sajátja lesz. Otthagytam még egy citerát, csak úgy, a közösnek.

Találkoztak azóta?

– Sajnos nem. Ha akart, megtanult citerázni, ahogyan én is megtanultam. Senki nem tanított a mai napig, nem ismerem a kottát sem, de játszom: körülbelül négyszáz nótát ismerek. Napi fél óra gyakorlás kell hozzá, azt nem lehet kihagyni, mert visszaesik a tudás.

A férje mit szól ehhez?

– Nincs férjem, nyolcvanhatban elváltam. Azóta próbálkoztam, de nem sikerült. Eléggé kiállhatatlan természetű vagyok, gondolom én. Fiús, nem szeretem, ha nekem parancsolnak. Nekem olyan férj kellene, aki mos, főz, takarít, én pedig megjavítom a biciklit. De ilyen férfi nagyon kevés van.

Születtek gyerekei?

– Igen! Van egy fiam, egy lányom. A lányom Ausztriában él, a fiam az alkoholizmussal. Az unokáim mindketten egyetemre járnak, mesterkurzusra.

Ha jól tudom, halláskárosult.

– Nyolcvan százalékosan siket vagyok.

Akkor miként tud így játszani?

– Tudja, a hallás és a zenei hallás két különböző dolog. Halkabban hallom a citerát, de hallom. Lyukas a dobhártyám, mind a kettő. Meg fogok süketülni, de addig van hallókészülék mindkét fülemben.

Ha újrakezdené az életet, mit csinálna másképp?

– Minden áron elmennék Budapestre esztergályosnak a Magyar Optikai Művekhez, mert apám oda szeretett volna küldeni, csak a mostohaanyám nem engedte. Nem akarta, hogy tizennégy éves lány létemre a fővárosba menjek. Pedig ott lett volna a helyem, ráadásul egy idős házaspár befogadott volna, mert az ő gyerekük kint élt Amerikában. Nekem mindig ilyen szerelési mániám volt: vasból legyen, kemény legyen, adj neki, ne sajnáld!

Akkor is lett volna citerája, ha ez valósul meg?

– Nem tudom. A mostohaanyám nem engedett zenélni, mert nem jól tanultam. Az iskolában volt egy iskolazenekar, adtak harmonikát, trombitát, furulyát, dobot, mindent, tanították a gyerekeket zenélni. Nagyon szerettem volna harmonikázni, de anyám azt mondta, csak akkor lehet, ha kijavítom a jegyeimet.

Van még célja az életben?

– Lenne, de már nem tudok dolgozni, mert a gerincemet háromszor műtötték. Több iskolába elmentem a környékünkön, felajánlottam, hogy tanítom a gyerekeket ingyen, készítek nekik citerákat. Nem kellett nekik. Így már csak citerázni szeretnék, muzsikálni.