Cselekvésre ösztönző könyv Magonyné Varga Emőke legújabb kötete

Van Székesfehérváron egy hölgy, akinek a munkássága talán nem eléggé ismert annak ellenére, hogy például illusztrációelméleti monográfiáját hazai és határon túli egyetemeken használják a művészeti és a pedagógusképzésben. Az interaktív könyv kapcsán pedig ő szerkesztette az első magyarországi monográfiát ebben a témában. Magonyné Varga Emőke évtizedek óta a szegedi egyetemen oktat, jelenleg a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Óvodapedagógus-képző Tanszékének vezetője.

Korábban az éneklés is érdekelte, ám ezt fokozatosan felváltotta az irodalommal való foglalatoskodás. Hogyan alakult ez ki?

– A zene korán szerepet kapott az életemben: gyermekként zongoráztam, a középiskolában pedig szólamvezető voltam az énekkarban. Ám miután továbbtanultam, felismertem, hogy ha az irodalomtudománnyal mélyebben szeretnék foglalkozni, az ének-zene csak hobbi maradhat. Amikor hallgató voltam Szegeden, nagyon jól működött az ének-zenei és a magyar tanszék is, de nekem mégis utóbbi munkájába sikerült jobban bekapcsolódni. De például a karvezetés során szerzett ismereteimet a későbbiekben, a nyilvános előadások során is bőven tudtam kamatoztatni. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán kineveztek demonstrátornak, így valamelyest beleláttam a tanszékeken folyó munkába. Egykori tanáraim szívesen fogadtak, idővel publikáltam, irodalmi esteket, diákszínpadot szerveztem. Aztán az oktatás és a kutatás is elkezdett érdekelni, a felsőoktatás pedig az a terület, ahol e kettőre együtt is nyílik alkalom. Így sikerült bent maradnom a Magyar Irodalom Tanszéken. Ezt a 2009-es átszervezéskor átalakították, lét­rejött a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara, amelynek Óvodapedagógus-képző Tanszékét 2019 óta vezetem.

Hogyan alakultak ki a kutatási területei, vagyis a szöveg-kép viszony, az illusztrációelmélet, az interaktív könyv?

– Az inspirációt biztosan a családomtól kaptam, hiszen a szüleim magyar–rajz szakos tanárok. Én például mindig nagyon szerettem olvasmánynaplót írni, hozzá rajzolni, majd ezekről és a különféle filmekről sokat beszélgettem a szüleimmel. Később pedig az irodalom tanszéken volt egy kurzus, ahol szóba kerültek Nagy László versei és Kondor Béla ezekhez készült illusztrációi. Akkor fedeztem fel, hogy Kondor is írt verseket, amelyeket ő maga illusztrált – ezeknek a világa nagyon megragadott. Így kezdődött hát a szöveg-kép elmélet kérdéseihez való vonzódásom. A következő meghatározó pont az volt, amikor tagja lehettem a Madách Irodalmi Társaságnak. Akkor kerültem közelebbi kapcsolatba a Madách Imre műveihez készült illusztrációkkal, és utánanéztem annak, milyen irányvonalai vannak az illusztrációelméletnek nemzetközi vonatkozásban. A harmadik lépcsőfokot az jelentette, hogy Kass János kiemelkedő Madách-illusztrációi kapcsán elkezdtem foglalkozni Kass munkásságával, és erről mo­nográfiát is írtam Kalitka és korona címmel. Idővel rájöttem arra, hogy a hazai illusztrációkutatás amolyan sen­ki földje. Ekkor a gyerek­irodalomhoz kötődő kérdéseket kutattam, majd felkérésre verseskötetekkel foglalkoztam, s lassan összeállt a második, Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban című könyvem, amelyet több pedagógusképző egyetemen használnak.

Mit értsünk pontosan illusztrációkutatás alatt?

– A szöveg és a kép viszonyában azért speciális a szöveg és az illusztráció kapcsolata, mert utóbbi eleve adott szöveghez készül. Az illusztráció tehát szövegfüggő kép, alkalmazott grafika; a kép felépítésében – ha az jól megoldott – ott kell lennie a szöveg lenyomatának. Általában ezeket a lenyomatokat érdemes elméleti szempontból kutatni. Persze van olyan, hogy a képet utólag társítják a szöveghez.

Hogyan jutott el az interaktív könyvig, és mi ez pontosan?

– A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol később éppen ebből a témából habilitáltam, egy előadás kapcsán kerültem kapcsolatba az el­ső magyarországi interaktív könyv projektmenedzserével, Rutt­kay Zsófiával. Elkezdtünk beszélgetni a kutatásról, s kiderült, hogy az óvóképzés tanórái keretében lehetőséget tudnánk biztosítani arra, hogy a fejlesztők az óvodások körében próbálják ki a könyv fogadtatását. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy az illusztráció továbbélési lehetőségeit egyrészt a gyerekkönyvek irányában, illetve a mozgóképes rendszerben kell keresni. Ez volna az interaktív könyv. Igaz ugyan, hogy általános értelemben minden könyv interaktív, mert olvasásra, befogadásra ösztönöz, lehet bele jegyzetelni és a többi. A nemzetközi szakirodalom is keresi a pontos meghatározást, de az interaktív könyv alatt ma egyre inkább a digitálisan megjelenő könyvet értjük. Nem e-bookra kell gondolni, hanem olyan applikációra, amely megmozgatja, cselekvésre készteti az olvasót. Tehát lehet akár fej fölé emelni, pöccinteni a könyvet, s ezek a cselekvések mozdítják előre a cselekményt. Ezáltal a befogadóból felhasználó lesz. Kell hozzá egy tablet vagy telefon, ezeken tudnak megjelenni a könyvek. Ezeknek az applikációknak jelenleg egyetlen hazai gyártójuk van.

Miről szól a tavaly megjelent kötete?

– Az interaktív könyv elsősorban elméletet tartalmaz, s azt a kérdést járja körül, hogy milyen típusok, modellek léteznek. Van egy médiumelméleti fejezete is, és szólok például arról, hogy milyen irányba fejlődhet az interaktív könyves oktatási módszer. Jó lenne, ha a műfaj meghonosodna a fiatalok körében. Észszerűen használva sok képességet – szövegértést, olvasásértést – fejleszt, ugyanakkor jól megférhet a nyomtatott könyv mellett.