Óceánjáró hajón ragadt a koronavírus alatt – 3. rész

A történet szereplői kitalált alakok, sőt lehet, hogy a történet maga is kitalált, pusztán egy olyan lány fantáziájának szüleménye, aki egy hajón ragadt fél évre.

Kiszler Zsófia

Merthogy a világot közben elfoglalta a Pandémia nevű közellenség, és lezárta az addig tárva-nyitva lévő határokat. Meg légtereket. És kikötőket. Ebből egyenesen következik, hogy történetünk írója ezt nem úszhatta meg ép ésszel, így hát mondanunk sem kell, hogy a valósággal való bárminemű egyezés vagy a véletlen műve, vagy nem. (Harmadik rész)

***

Április – Karaokecsillag Születik (vagy valami ilyesmi)

Személyzet száma: még mindig ugyanannyi, mivel viszonylag kevesen képesek több ezer kilométert leúszni egyhuzamban.

Vendégek száma: még mindig nulla, szintén a fenti okból kifolyólag.

Lokáció: valahol a szivárvány alatt hajózunk Ausztráliából „Kitudjahová” (hát, ez nem sokat változott a legutóbbi helyzetjelentés óta).

Időjárás: meglepően kegyes.

Pozíció: vendégkapcsolati (pót)menedzser, mellékállásban személyzeti titkár(nő). Megjegyzés: a mellékállás kezdi átvenni a hatalmat a főállás felett.

Tervezett hazautazás időpontja: a fentiek okán… passz.

Egy lángnyelvektől ölelt mikrofon szegezte nekünk a kérdést: „Benned megvan, ami kell?”

Avokádómag-növesztési bajnokság jelenlegi állása: Tragokádó és Igokádó fej fej mellett áznak a kis (mű)tavukban, semmi jelét sem adva annak, hogy kidugnák a kis gyökerüket. Zéró haladás. Felháborító. Gyökerek. Miután felfedeztük, hogy az utunk biza nem kétnapos lesz (feladat: a fél világ megkerülése teleportálás igénybevétele nélkül), a következő projektünknek kitűztük, hogy a kis egészséges és boldog Buborékot, amelynek fedélzeten élünk, tartsuk is ebben az állapotában. Akcióterv kellett, mielőtt mindenki befonja a szemöldökét, realizálva a tényt, hogy a világon semmi sem biztos, csak ez a kis egészséges, boldog buborék meg ez a perc, magasztosabban: a jelen. És ha belegondol az ember, hogy az előbbi válaszok soványnak bizonyulnának, ha valaki megkérdezné, „mi segít abban, hogy hatalmas energiával kirobbanj az ágyból minden reggel?”, vagy a „hol látod magadat öt év múlva (hahaha, alternatíva: hol látom magamat ööö… jövő héten)”, hamar kiderülne, hogy a rettegett ellenség, a Bizonytalanság már a küszöböt rágja, és akkor majd kipukkad a kis boldog Buborék, és csak nézhetünk, mint az a bizonyos hal a szatyorban. Programok egyébként akkor is vannak, ha minden rendben van, dolgozunk a vendégekkel teli hajón, nincs semmilyen veszélyes szupervírus a világban (nevezzük boldog békeidőknek). Így hát mindenki második otthonának érezheti az úszó konzervdobozt, ahol minimum három, de lehet, hogy kilenc hónapig él.

Karaoke

Ben, a Személyzet Boldogságáért Felelős Kijelölt Személy- és Emberi Erőforrás Menedzser összehívta a komplett hajót, hogy összeállítsuk a Nagy Kalendáriumot. „Pókerverseny!” – kiabálta be az egyik pincérünk, az ötletet nagy egyetértés meg tapsvihar követte. Jóga, németóra, bingóest, A Nagy Alakformáló Kihívás (nem, ebbe NEM engedem, hogy belerángassanak) és a Bibliaóra mind-mind bekerültek a naptárba. Egy karaokeesttel együtt. A terv sikerült: mind úgy izgultunk, mintha jönne a karácsony.

Az elkészült plakátról a Metallica jutott eszembe. Egy lángnyelvektől ölelt mikrofon szegezte nekünk a kérdést: „Benned megvan, ami kell?” Hát ez egy egyértelmű negatív, válaszoltam, de vagy tizenhárom ember a hajón igent mondott, nagybetűkkel, s lázasan próbálni kezdett az eseményre. Megkaptuk a nagy színháztermet. Már délutánra kinőtt egy négytagú zsűri a semmiből. FORGATÓKÖNYV született az esemény gördülékeny és tökéletes levezénylésére. Műsorvezetővel. Bevonulózenével (a Thunder az AC/DC-től szerintem kissé túllő a célon, de Ben megingathatatlan). Komplett stábbal.

Dagitábor

Hát igen. Úgy fest, ez itt most egy kicsit túlnőtt a „népek a tábortűz körül énekelgetnek” kategórián (főleg, hogy a tábortűz a fedélzeten érthető okokból tilos). Ez bizony, barátaim, a Karaokecsillag Születik. Amíg a fenti sorokat írtam, Hugo tépte fel az irodám ajtaját félelmet és a „Ne zavarj, légyszi” kifejezést nem ismerve. „Neked is jönnöd kell a Dagitáborba! Én ezt a *** (csúnya szavak következtek) NEM csinálom egyedül!” „Hugo, ez Alakformáló Kihívás, nem dagitábor.” „Jó, ha Alakformáló Kihívásnak nevezem, jössz?” Letekintettem a szelíden fodrozódó hashájamra, melyet kiválóan kiemel a fehér egyenruhám, és megannyi tagadással töltött hónapot követően ideje volt elismernem, úgy nézek ki, mint egy muffin. Oké, a helyzet mégiscsak rosszabb, mint gondoltam. Nemcsak hogy itt ragadtam a semmi közepén egy úszó pléhdobozban, de dagadt is vagyok, és dagiként feladatommá vált támogatni fogyni vágyó (testképzavaros?) kollégáimat. Szuper. Holnaptól irány a Dagitábor a Fedélzeten. (Folytatjuk.)