készülnek a jubileum méltó megünneplésére

2020.12.13. 07:55

Húsz éve van jelen a Prospero Színkör

Székesfehérvár egyik legismertebb amatőr színjátszó köre húsz éve alakult. A sors iróniája, hogy az ünnepi évben ők is el vannak választva a közönségüktől. Így egyelőre online jubilálnak, emlékezésekkel.

bokros judit

Sok értékes előadás készült a húsz év során Fotó: FMH-archív

Fotó: nagy

A Prospero Színkör vezetőjét, Micskó Zoltánt kértük arra, elevenítse föl, hogyan szervezték össze a társaságot.

– Nem emlékszem nehézségekre. Inkább szerencsés pillanatokra, mert valahogy benne volt a levegőben, hogy létrejöjjön egy újabb csoport az akkor már működő Szabad Színház mellett. Úgy éreztem, van igény arra, amit elképzeltem, és főleg személyes ismeretségen keresztül szerveződött az első társaság. Hirdettünk is azonban, és úgy szintén jöttek jelentkezők. Nagy volt a lelkesedés, az odaadás, jó energiák jöttek össze – mesélte Zoli. A csapat körülbelül fél év alatt össze is csiszolódott, az első darabjuk Goldoni A régiséggyűjtő családja című vígjátéka volt. Pár hónap csapatépítés, szakmai alapozás után kezdték meg a konkrét próbákat.

Jó pillanatban adódott össze sok kreatív energia

A színkör amatőr mivolta mellett szeretett volna minél jobban működni: igazi színházat akartak csinálni, amely jól megfér a hivatásos, profi színház mellett. Ez a terv meg is valósult, mert az elmúlt két évtizedben folyamatosan jelen voltak, majdnem harminc produkciót hoztak létre, és előfordult, hogy egy évadban három új darab is született. A rendezés elsősorban Micskó Zoltán feladata, de többször más is magára vette ezt a szerepkört. Zoli szívesen emlékszik vissza első munkájára, a Goldoni-­előadásra, ám Molnár Ferenc Liliom és Garaczi László Imoga című műve is igen maradandó élmény. Utóbbi két előadást játszották a legtöbbször. Működésük során arra is figyeltek, hogy időről időre képezzék magukat: találkozókat, műhelymunkát szerveztek, s ebben sokat köszönhetnek Komáromi Sándor drámatanárnak, a Teleszterion Színházi Műhely vezetőjének.

Barbély Gábor is ott volt a kezdetekkor. Igazán karakteres színész ő, bizonyára sokan emlékeznek rá azok közül, akik néztek Prospero-darabokat. An­nak idején a Szabad Színház társulatából követte Micskó Zolit, akivel később szinte együtt vezették a csoportot. Gábor szerint is nagyon szép időszak volt az indulás a 2000-es években. Saját színház kialakítása volt a céljuk, és ehhez Zoli nagyon jó, megbízható, összetartó csapatot épített – nyilatkozott Gábor.

Sok értékes előadás készült a húsz év során
Fotó: FMH-archív

– Mindent megtehettünk, amit akartunk, odafigyeltünk egymásra. Mindenki elmondhatta, amit gondolt, egyetértésben dolgoztunk együtt. A tizenkét év során, amíg tag voltam, nagyon sokat tanultam, fejlődtem. Ez a workshopoknak és a szakmai találkozóknak is köszönhető. Rendezéssel sosem próbálkoztam, nekem bőven elég volt, hogy a színészi munkán dolgozzam – fogalmazott Gábor, akinek Liliom szerepe a legemlékezetesebb, mert azzal csinálta meg a színészvizsgáját.

Tizenkét év után gondolta úgy, hogy szakmailag más módszerrel szeretne dolgozni, ezért akkor váltott a Teleszterion műhelyre. Az utóbbi pár évben azonban háttérbe szorult az életében a színház, ám a Prospero tevékenységét azért időnként követi, és ha lesz évfordulós rendezvény, arra biztosan elmegy majd.

A csoport tervez is ilyet. Igazából természetesen idén ősszel szerettek volna Prospero Fesztivált szervezni, ám ez a Covid miatt nem valósulhatott meg. A kisebb szünettel fél éve tartó „színházínséget” ők is nehezen élik meg. Tavasszal egy idő után elkezdtek online próbálni, aztán nyáron már élőben tudták folytatni. Most azonban megint le kellett állni, online nem is nagyon lehet tevékenykedni, mert a helyszíni és összpróbák követ­kez­nének. Úgyhogy ki kell várni, míg újra nagyobb koc­kázat nélkül tudnak összejönni, s ez­után már csak kis idő kell ahhoz, hogy teljesen befejezzék Pinter Az étellift című darabját.

Ez lesz tehát az új előadás, és közben készülnek a húszéves jubileum méltó megünneplésére. Addig is közösségi oldalukon lehet követni a múltidézést, régi előadások felelevenítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!