Egér Ágota meséi: Világjáró tarisznya

Hirtelen jön ez a gondolat, s általában ugyanolyan gyorsan el is múlik. Aki pedig neki vág az útnak, egyszer csak – hamarabb, mint gondolná –, hiphopp, már otthon is van. Épp ezért meglepő az az elhatározás, amit egy olyan kis hörcsög, mint Emilke hozott. Ismerjük őt jól: félénk, hiszékeny, de nagyon jó szándékú. Akkor még is hogyan jutott eszébe, hogy világgá megy? Mert bizony ez történt. Megtudhatod, ha elég kitartó vagy, mert ez bizony egy hosszú mese lesz.

Ez a tavaszi napsütés lassan minden erdőlakót felébresztett, és kicsalogatott a vacokból, oduból, fészekből. Emilke is felébredt már, és boldogan rótta az erdő keskeny útjait, amikor is belebotlott Nyusz a nyúlba. Azonnal meg is kérdezte tőle:

– Hova, hova Nyuszi koma?

– Világgá! – válaszolta a nyúl olyan természetesen, mintha mindig világgá menne.

– Te? – ült le a megdöbbenéstől hirtelen a kis hörcsög, mert véleménye szerint szegény Nyusz igen csak együgyű nyúl volt.

S ezen el is gondolkodott: hogyan lehet az, hogy egy gyáva nyúl neki mer vágni a világnak? Aztán hirtelen meg is kérdezte tőle, mire Nyusz így felelt:

– Unatkozom. Ha arra gondolok, hogy itt kell töltenem még egy évet, beleborzongok. Én többre vagyok hivatott, tudod? Én világot akarok látni, kalandokat akarok megélni, amelyekről olvastam a könyveimben.

– El mered hagyni az erdőt? – kerekedtek el Emilke szemei.

– El én! Egyik erdő olyan, mint a másik. Sőt! Lehet, hogy jobb. És bátraké a szerencse.

– Jó lehet világot látni. – mondta csöndesen, és kicsit higgadtabban Emil. – És igazad van! Minden ugyanolyan lesz, mint eddig. Ágota pedig olyan undok. Mindig azt kell játszani, amit ő mond. Mindig azt kell csinálni, amit ő akar.

– Ó, igen, igen. Tudom, miről beszélsz – bólogatott együttérzően a nyúl. – Na látod, ezért megyek én világgá. Már a világjáró tarisznyám is meg van, mert anélkül ugyebár nincs kaland. Minden fontos dolgot belepakoltam, és holnap hajnalban indulok.

– Ne szóljak erről senkinek? – bizalmaskodott a hörcsög.

– Ne! Ez egyelőre titok. Majd néznek nagyot, ha rájönnek, hogy eltűntem, hogy hiányzom. Mert valakinek úgy is fogok.

– Kinek? – kérdezte meg hirtelen Emilke.

– Hát... például a ... méheknek – mondta tétován. – Nekik biztos. Na de megyek is csomagolok. Légy jó kis hörcsög, és vigyázz magadra! – búcsúzott el a hörcsögtől a nyúl, és elballagott.

Emilke gondolkodóba esett. Alig tudott aludni az izgalomtól, hogy neki most ekkora titkot kell őriznie. Csak forgolódott és álmodott: csudaszép helyeken járt, vadvirágtól illatozó mezőkön. Arany erdőben, arany rügyeket hajtó fák között. Tisztáson, ahol hatalmas, színes pillangók röpködtek körülötte. Csöndes tengeren, ahol hullámok ringatták kis csónakját. És egyszer csak leesett az ágyáról, így ébredt fel.

– Mit is álmodtam? Hiszen ez valami gyönyörűség volt, talán egy jel. Mi van, ha azért küldte rám ezt az álmot az álomtündér, hogy menjek én is Nyusszal világot látni?

Olyan erős volt az álom hatása, hogy megkereste a tarisznyáját, telepakolta, és elindult Nyusz vackához. Még fenn volt a hold, amikor a két kis kalandvágyó útnak indult. (Folyt. köv.)