Várpalotai roma holokauszt - Megásatták velük a sírjukat

Harmat József, a Vörösmarty Mihály Könyvtár munkatársa azonban régóta kutat a témában. A megszerzett ismereteit most a nagyközönséggel is megosztotta. A Széna téri Tagkönyvtárban tartott előadásán végigvezetett bennünket a hátborzongató napok eseményein, amelyek száztizennyolc ember halálához vezettek.

Ez a kép vélhetően a háború előtti Magyarországon készült. A csendőrök épp két cigányasszonyt igazoltatnak a városban.

– Tizenöt évvel ezelőtt Várpalotára költöztem és az autóbusszal mindennap a Grábler-tó mellett mentünk el. Régen olvastam arról, hogy 1945 februárjában, a második világháború vége felé a nyilasok és a várpalotai csendőrök több mint száz cigányt végeztek ki a tó mellett. Többségben fehérváriak, kisebb részben helyiek voltak az áldozatok. Nap, mint nap nézve a tavat egyre jobban foglalkoztatott, hogyan zajlottak le az események – mesélt az előadó személyes indíttatásáról.

– A cigányok likvidálására 1945 január 31-én tették az első kísérletet azzal az indokkal, hogy a telepen élők segítettek az oroszoknak a megszállás alatt. Közel negyven csendőr ment ki a Börgöndi út melletti romatelepre, hogy összegyűjtsék és lelőjék a cigányokat, de az akciót megzavarta a szovjet támadás. Két-három napra rá, újra próbálkoztak, de ezúttal teherautóra rakták az embereket és Várpalotára szállították őket, hogy távolabb legyenek a frontvonaltól. A helyi csendőrparancsnok nem akarta kivégeztetni a cigányokat, de az írásos parancs után muszáj volt – magyarázza József, aki vallomásokból, levéltári anyagokból rakta össze a történet darabjait. Kutatásaiból kiderül: először kiválogattak húsz férfit, megásattak velük egy nagy gödröt és belelőtték őket, majd a fiatalasszonyokat küldték utánuk, a végén pedig a gyerekeket és idősebb asszonyokat végezték ki.

– A tragédiát ketten élték túl, Lakatos Angéla, aki nyolc sebet kapott és Rafael Margit, egy tizennégy esztendős kislány, aki ahogy meglátta rokonait összerogyni, maga is hasonlóképpen cselekedett. Így élte túl sérülések nélkül a tömeges kivégzést – mondta el a téma szakértője, aki azt is hozzátette: Későbbi vallomásaikból kiderül, a tömeges gyilkosságot követően a csendőrök még egy kézigránátot is bele akartak dobni a testekkel teli gödörbe, de nem volt épp senkinél. A nyöszörgő, vagy mocorgó túlélőkbe utólag még belelőttek, de volt olyan is, akit fejbe rúgtak, mikor próbált kimászni a gödörből. Angélának és Margitnak ennek fényében hatalmas szerencséje volt, bár utuk annál nehezebb. Veszprémig menekültek gyalogszerrel a csendőrök elől.

Másfél évre rá, a népügyészség helyettes vezetője és egy rendőr százados ment ki helyszíni szemlére Várpalotára és kiásták a tömegsírt, megszámolták a halottakat, innen tudjuk, hogy száztizennyolcan haltak meg akkor a Grábler-tó partján.

A gyilkosságban részes csendőrök közül néhányat bíróság elé állították, de büntetéseik súlyossága meg sem közelítette tetteikét. Volt olyan, akit már pár hónap után kiengedtek a börtönből.

– Bármennyire felejteni szeretnénk is a múlt szégyenteljes eseményeit, mindez hozzátartozik a történelméhez. S nem csak a történelmi hűség, de a halottak iránti tisztelet is megköveteli, hogy emlékezzünk rájuk– zárta mondandóját Harmat József.