Nem magáért fut, hanem másokért

Andrea Snow leánykori neve Hullan, és óvodába  Bakonycsernyén járt. Édesapja balinkai bányász volt, a család Bodajkon építkezett. Így általános iskolába már oda járt. Nem volt jó tanuló, futni azonban, mégpedig hosszú távon, már akkor imádott - mondja a jótékonysági maratonok  magyarországi meghonosítója  magáról.  Porpáczy László volt az első edzője, aztán Rigó Sándor.

Habár Andrea a testnevelési főiskolán szerette volna folytatnia a tanulmányait a móri Táncsics gimnázium elvégzése után, a megfelelő pontszám híján mégse ide, hanem a színművészetire jelentkezett. Többször is, ám  hiába. Az érettségi után egy évig képesítés nélküli óvónő volt Bodajkon, majd Budapestre került. Az Arany János Színház stúdiójában járt a színészmesterséget elsajátítani, de egy idő után eltanácsolták: mivel folyton rendezkedett, azt mondták neki, inkább rendezőnek lenne jó...
Andrea végül a Kereskedelmi és Vendéglátóipari főiskola divatmenedzser szakán szerzett felsőfokú képesítést. Ezt követően aupair  azaz, nevelőnő  lett Belgiumban. A család, ahol dolgozott, olyannyira szívébe zárta, hogy finanszírozták a tanulmányait is az egyik  antwerpeni nyelvi egyetemen, ahol perfektül megtanult flamandul és angolul.

Amikor hazajött, egy Amerikából hazatelepült unokatestvérével megalapították egy multinacionális számítástechnikai cég magyarországi képviseletét: könyveléshez való szoftvereket forgalmaztak.
Itt kereste meg a svéd Skanska ingatlanfejlesztő cég megbízásából egy fejvadász.  A cég magyarországi leányvállalatának értékesítési és marketing igazgatója lett. Mint mondja,  mintegy 100 ezer négyzetméter iroda hasznosítása volt a feladata.
Andrea 38 évesen szült, a férje, a szintén ingatlanfejlesztő Robert, akkor 53 éves volt. Azután, hogy megszületett most hét éves, Sarah nevű kislánya, már nem ment vissza a Skanskához. Mint mondja: nem akart a férjével konkurálni.

A futás egész, meglehetősen változatos élete során elkísérte. A szülés után sem hagyott fel vele, a kislánya babakocsiban kísérte... Arra, hogy  a futás többre is alkalmas, mint hogy személyes passzió legyen, 2009-ben ébredt rá.
Megszokott helyén, a Normafánál futott, a gyerekotthonnál, ahol fogyatékkal élő kisgyerekek is vannak. Egyszer csak megbotlott, és irtózatosan nagyot esett. Éppen olyan nagyot, mint 12 éves korában, amikor Rigó Sanyi bácsi egyszer kényszerből rövid távon indította a Népstadionban. Akkor teljesen összetört, nem csak testileg, de lelkileg is. Ott, a Normafánál ez jutott eszébe, meg egy másik gondolat: alapítványt hoz létre a fogyatékkal élő gyerekek számára!

Hazament, leült a számítógép elé, és  életében először  benevezett a New York maratonra. Te tényleg nagyot eshettél, hiszen még soha nem futottál maratont - a dologra eképp reagált a férje, miként Andrea meséli.
A New York maratonon 25 ezer eurót gyűjtőtt össze,  és megalapította a Csemete alapítványt, melynek elnöke is lett egyben. (Ez nem azonos a hasonló nevű fehérvári alapítvánnyal.) Három maraton után gyűlt össze annyi pénz, amiből már lehetett venni egy speciálisan kialakított kisbuszt, melyet az alapítvány a gyerekotthonnak ajánlott föl annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő gyerekeknek is alkalmuk legyen kimozdulni a négy fal közül.
Ezt követően  Andrea egy számlálót helyezett el az egyik közösségi oldalon. Ez összesítette azokat a kilométereket, amelyet  jóakaratú emberek futottak le, és ajánlottak fel. Amikor összejött hétezer kilométer, árverésre bocsátotta:  egy cég ötmillió forintot fizetett a kilométerekért  a Csemete Alapítványnak...

Andrea azóta ismét elindította a kilomérek gyűjtését, és lelkes szorgalmazója annak, hogy hazánkban is meghonosodjék a jótékonysági maratonok intézménye.
Működésére sokan felfigyeltek: nem csak a futótársadalmat sikerül neki karitatív céllal mozgósítania, de hat másik hétköznapi hőssel együtt  egyik fáklyahordója  lesz az olimpiai lángnak is. Andrea július 13-án, Dél-Angliában viszi majd a lángot  úgy,  mint mindenki,  háromszáz méteren keresztül.
Andreával Fehérváron, egy futópénteken, a Halesz parkban beszélgettünk. Mielőtt  maga is csatlakozott volna  a helyi sporttársakhoz, akik a hatalmas parkot kerülgették, még elújságolta: sohase késő! Férje 60 évesen futotta le először a félmaratont, az utolsó száz méteren pedig Sarah is velük futott...