2011.08.15. 18:22
Kisvonattal az Öreghegyi Mulatságokra
Székesfehérvár - Immár a 20. Öreghegyi Mulatságokra várják az érdeklődőket augusztus 19-én a Bory téren, ahova délután negyed négykor indul kisvonat az Országalmától.
Ott aztán folyatódik a vonatozás a Corpus Harsona Quartettel, majd felvonulnak a borrendek. A köszöntő, a kenyérszentelés fél ötkor lesz, aztán a Gengréna zenekar ad koncertet gyerekeknek. Utána a Királyi napok egyik vendége, a kazah Kokshetau együttes mutatkozik be. Utánuk fellép Komár László és a Felicita KTSE, szerepelnek az Álomlányok, azaz Jónás Andi és Fehér Adrienn. Somló Tamás és zenész barátai este negyed kilenckor lépnek színpadra, a sztárvendég Bornai Tibor. Az utcabál fél tízkor kezdődik a Madarak Házibuli Zenekarral, végül éjfélkor látványosnak ígérkező tűzijátékkal fejeződnek be a jubileumi mulatságok.