Lappangó portré, Londonból

- Amikor megláttam a Kislány portréjáról készült fotót, tudtam, hogy festészeti szempontból is egészen különleges darabról van szó - mesélte Révész Emese, Csók István életművének kutatója, a fehérvári kiállítás egyik kurátora. - Ez a kép Velazquez festményeit idézi: a 17. századi spanyol alkotó készítette az európai művészettörténet legszebb gyerekportréit egy bizonyos Margarita infánsnőről... Éreztem, fontos volna, ha ez a Csók-kép is itt lehetne a kiállításon.

Révész Emese elmesélte a Kislány portréja születésének és Londonba kerülésének különös - és mélységesen közép-európai - históriáját is:

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- Amikor megláttam a Kislány portréjáról készült fotót, tudtam, hogy festészeti szempontból is egészen különleges darabról van szó - mesélte Révész Emese, Csók István életművének kutatója, a fehérvári kiállítás egyik kurátora. - Ez a kép Velazquez festményeit idézi: a 17. századi spanyol alkotó készítette az európai művészettörténet legszebb gyerekportréit egy bizonyos Margarita infánsnőről... Éreztem, fontos volna, ha ez a Csók-kép is itt lehetne a kiállításon.

Révész Emese elmesélte a Kislány portréja születésének és Londonba kerülésének különös - és mélységesen közép-európai - históriáját is:

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Révész Emese elmesélte a Kislány portréja születésének és Londonba kerülésének különös - és mélységesen közép-európai - históriáját is:

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Révész Emese elmesélte a Kislány portréja születésének és Londonba kerülésének különös - és mélységesen közép-európai - históriáját is:

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- A képhez fűződő történet főszereplője Réthy Zsigmond és családja. Réthy Zsigmond neves műkereskedő volt a két háború közötti Magyarországon: egy angol hölgyet vett feleségül, akivel - mivel nem születhetett saját gyerekük - 1920 körül örökbe fogadtak egy kislányt,Verát. Réthyék jó barátságba kerültek Csók Istvánnal, akit ekkor már neves festőként tartottak számon, munkái pedig nagyon keresettek voltak. Csók István lánya, Csók Júlia - akit Züzünek becéztek - a kép keletkezése, 1923 körül már nagylány, 13 éves. A két család között kialakult kapcsolatot érzékelteti, hogy Züzüt Réthy Zsigmond felesége tanította angolra. Mindez azért is fontos, mert őket is megörökítette Csók István a képen. A festmény előterében Réthy Verát, a háttérben a tanulás közben összehajoló Réthynét és Züzüt láthatjuk. Ettől a kép nem csak egy nagyszerű gyermekportré, hanem egy barátság lenyomata ...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

A történet folytatása lényegesen komorabb:

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- A zsidóüldözések idején a család sárga csillagot kapott. A dokumentumokból még azt is tudjuk: Réthyék kikérték a kislány örökbefogadási iratait, hogy Vera igazolni tudja: ő nem zsidó származású, és ezzel megmenthesse az életét. Végül Réthy Zsigmond az egész családját ki tudta menekíteni Londonba, ahol - sok mindent hátrahagyva - elölről kellett kezdeniük az életet. Ám a festmény megmaradt, azóta is Londonban van, Réthy Vera lányánál. Ő adta kölcsön a képet.

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Az pedig egy újabb csoda, hogy a mű most itt lehet, a székesfehérvári kiállításon, és a városi képtárban Csók István Züzüről készült festményei között kapott helyet. Révész Emese - amint tudomást szerzett arról, hogy az alkotás Londonban van - , elmesélte a hírt az egyetemen, ahol tanít. Hozzátéve: kár, hogy nem tudják idehozni... Ám a társaságban véletlenül ott volt Molnár Mihály, aki azonnal felajánlotta segítségét. (Tegyük gyorsan hozzá: azért több volt ez, mint egyszerű véletlen: Molnár Mihály ugyanis olyan művészetbarát, aki ha kell, pénzt gyűjt egy fontos kiadványhoz, no meg fiatal képzőművészeket segít abban, hogy műteremhez jussanak.) Ráadásul egykor egy szállítóvállalatot vezetett: hajdani cége igazgatójával szövetkezve intézkedett és állta a költségeket. Sőt, még londoni segítsége is akadt: a lánya ugyanis ott tanul. Így aztán természetes volt, hogy ő is beveti magát az ügy érdekében. Ott volt, amikor a képet csomagolták: így a festmény idős tulajdonosa biztos lehetett benne, hogy a számára kedves darabot megbecsülik, óvják és várják.

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Révész Emese azt mesélte: a fehérvári tárlat voltaképpen egy nagy összefogás eredménye. A múzeumok munkatársai és magánszemélyek is szívesen, készségesen segítették a munkát, olykor az ésszerűség határain túl.

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Molnár Mihály akkor csodálkozik a legjobban, amikor a miértet firtatják, hiszen még a fehérvári múzeumban is faggatták a művészettörténészek: mi készette arra, hogy finanszírozza a szállítást?

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

- Én úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak Fehérvár ügye: hiszen ennek a tárlatnak országos jelentősége van - mondja, majd hozzáteszi: - Különben magam is Fejér megyéből, Nagyvenyimről származom, sok ismerősöm van Dunaújvárosban is.

Aha, így már érthető...

Aha, így már érthető...

Aha, így már érthető...